kislány víz ivás vízivás
Mosási, takarítási, autótisztítási szokásaink meglepően nagy hatással vannak a klímára.


karav\u00e1n lak\u00f3kocsi caravan

Unsplash.com/Kevin Schmid

Bár Jackie Lambert is úgy gondolja, hogy a szokatlannak tűnhet, hogy csak háromnaponta zuhanyzik, viszont

„nem hiszem, hogy bocsánatot kéne kérnem ezért, mert ez részemről rendben van"

– mondta nevetve, a napi zuhanyzás szokása ugyanis kulturális elvárás, nem pedig higiéniai.

Lambert egész életvitele szokatlannak mondható, ugyanis párjával nyugdíjba vonultak az 50-es éveik első felében, majd kiadták a Bournemouth parti negyedében található házukat és egy lakókocsiba költöztek négy kutyájukkal, az év nagyobb részére. Ebben a pillanatban épp egy olasz faluban élnek, az Alpoknál.


A lakókocsis élet egyik legnagyobb meghatározója a víz.

„Saját magadnak kell összegyűjtened"

– mondta, aki salesesként dolgozott a nyugdíjazása előtt. Tehát az életstílusod egyértelműen meghatározza hogyan, mennyire tudatosan használod a vizet.

Jó példa erre a mosás is. A pár egy ikerdugattyús mosógépet használ, amit egy külső elektromos töltőről működtetnek, több manuális segítséget igényel, mint egy tipikus mosógép. Először is fel kell melegíteniük a vizet és bele kell önteniük a gépbe, ami 12 percig cirkulál, majd a jobboldali részbe kell áthelyezniük a ruhákat, ahol a centrifuga van.

Az öblítóvizet újra felhasználjuk a következő mosáshoz, ha elég tiszta ahhoz"

– magyarázza Lampert mosogépükről, mely még a párnáinkat és ágyneműinket is tisztára mossa.

Lamperték története a BBC future rovatában jelent meg.

A figyelmetekbe ajánljuk