kövér kakapó

A semmiből nyerte meg a világ legkövérebb papagája az év madara címet

Váratlan trónfosztás történt Új-Zélandon.


A minden évben megrendezett verseny tavalyi bajnoka egy albatroszfaj, a Diomedea antipodensis volt, ami jó esélyekkel szállt ringbe idén is a bajnoki címért. A kéthetes versenyen is minden jel arra utalt, hogy nem lesz meglepetés, és címvédéssel uralkodhat tovább az év madaraként.

Már a szavazás közben is érződött, hogy nem egy átlagos, hétköznapi megmérettetésre lehet számítani 2020-ban, ugyanis a verseny tisztaságáért felelős szervezők már az első pillanatokban lefüleltek egy aljas választási csalást:

kiderült, hogy másfél ezer hamis szavazatot adtak le a kivi pukupukura, vagyis a kis foltos kivire.

Azóta sem tudni, hogy milyen szervezetnek állt érdekében jogtalanul a bajnoki címhez segíteni a kétségkívül aranyos foltos kivit.

Ezután szinte biztosnak látszott, hogy a legális szavazatok többségét újra a Diomedea antipodensis szerzi meg. Albatrosz társaival már készítették a tintahallakomát, amikor váratlan fordulat történt. Mint Leonidasz és 300 bátor katonája, úgy totyogott elő a semmiből egy termetes madár. Szó szerint totyogott, hiszen repülésre alkalmatlanok felépítésükből adódóan.

A bátor harcos nem más mint a világ legkövérebb papagája, a súlyosan veszélyeztetett kakapó, más néven bagolypapagáj volt.

A híresen kövér kakapóról szinte mindenki megfeledkezett, hiszen még a fentebb említett spártai seregnél is kevesebb létszámmal képviseltették magukat a versenyen: nagyjából 200-an vannak, és kizárólag Új-Zélandon fellelhetőek.

Ahogy a versenyen is bizonyították, hogy a semmiből képesek nyerni, úgy az életben is, hiszen a 1990-es évekre mindössze 50 példány maradt, mivel a madarak a betolakodó ragadozók áldozataivá váltak.

A kakapó egyébként nem csak a világ legnagyobb, legkövérebb és legröpképtelenebb papagája, de a legbüdösebb is. Többnyire fák gyökerei közötti üregekben él, 50-60 centiméteres testhosszához több mint két kilogramm testsúly párosul. Formás alakját bogyókkal, hajtásokkal tarja karban, de van, hogy rovarokra és gyíkokra is rávetemedik.

Ezzel az egyedülálló testalkattal sikerült megfordítania a versenyt, és a kakapó 2008 után újra az év madara lett Új-Zélandon.

Mindezt úgy, hogy idén rekordot jelentő, több mint 55 ezer érvényes szavazat érkezett a közönségtől.

Innen is gratulálunk!

(The Guardian)

A figyelmetekbe ajánljuk