Több amerikai járatot törölnek az 5G bevezetése után
Néhány nagy nemzetközi légitársaság az 5G-vel kapcsolatos aggodalmak miatt lecserélte az Egyesült Államokba tartó járatokon használt repülőgépeit, mások pedig teljesen lemondták a járatokat.

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) mellett számos légitársaság aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szerdán az Egyesült Államokban üzembe helyezett 5G-hálózatok hogyan hatnak majd fedélzeten található érzékeny műszerekre, leginkább a rádiós magasságmérőre.

Ezek a rádiós magasságmérők jelzik a pilótáknak, hogy milyen közel vannak a földhöz, így a pontos érték elengedhetetlen, különösen akkor, ha a repülőgépeknek rossz látási viszonyok között kell leszállniuk. A pilóták szerint az a sávszélesség, amelyen az 5G jelek működnek, zavart okozhatnak a rádiós magasságmérőkben, és akár meghibásodásokat is okozhat.

A zűrzavar középpontjában álló két nagy kormányzati ügynökség az FAA és a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC). Az FCC, amely az Egyesült Államokban a kommunikációs technológiát szabályozza, azt mondta, hogy az 5G biztonságos, és semmilyen problémát nem okoz a repülési berendezésekkel. Az FAA viszont óvatosabb, és jelezte az aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy az új technológia milyen hatással lesz a repülésbiztonságra.

Ugyan az 5G-t más országokban már probléma nélkül bevezették, de az AP cikke szerint vannak különbségek a hálózatok működésében.

Az 5G-t kiépítő Verizon és az AT&T viszont megállapodott abban, hogy az 5G technológiát nem építik ki a repülőterek 2 mérföldes körzetében. Ettől függetlenül sok légitársaság még így is óvatosabb. Az egyik legnagyobbat az Emirates bukta, mivel flottájuk nagy részét Boeing 777-esek teszik ki, amelyek a legérzékenyebbek az 5G-problémákra.

De a Lufthansa, a British Airways, az Air India törölte néhány Amerikába tartó járatát, más légitársaságok (köztük a Japan Airlines és szintén a Lufthansa) pedig repülőgépeket cseréltek a helyzet bizonytalansága miatt.

(Travel Waits)


A figyelmetekbe ajánljuk