nővér gyerekeket mér

New York, 1948 - egy nővér ellenőrzi a fiatal fiúk súlyát és magasságát

25 kilós eltérést is eredményezhet a rossz táplálkozás a gyerekeknél

A kutatók mintegy 200 ország 65 millió, 5 és 19 év közötti fiataljának adatait elemezték.

A holland fiatalok a legmagasabbak, a csendes-óceáni Cook-szigetek tizenévesei a legsúlyosabbak – írta a BBC egy új globális kutatásra hivatkozva.

A Lancet folyóiratban megjelent nemzetközi tanulmány az 1985 és 2019 között megjelent több mint 2000 tanulmány adatait elemezték. Megállapították, hogy 2019-ben a gyerekek és tizenévesek átlagos magassága Északnyugat- és Közép-Európában volt a legnagyobb a világon. Az átlagosan legalacsonyabb 19 évesek Dél- és Délkelet-Ázsiában, Latin-Amerikában és Kelet-Afrikában éltek.

Kiderült, hogy húsz centiméter volt az átlagos magasságbeli különbség a 19 éves holland és az azonos korú nepáli fiúk között 2019-ben. A Csendes-óceán déli részén fekvő Cook-szigeteken egy tizenéves fiú súlya átlagosan 25 kilogrammal több, mint egy etiópiaié.

Úgy vélik, hogy a rossz táplálkozás játszik szerepet a gazdag, valamint szegény országokban élő fiatalok magasságbeli különbségében. A tanulmány szerint a 19 éves fiúk átlagos magassága Hollandiában a legnagyobb, 183,8 centiméter és Kelet-Timorban a legkisebb, 160,1 centiméter. A tudósok szerint azért fontos nyomon követni a gyerekek magasságában és súlyában bekövetkezett globális változásokat, mert ezek tükrözhetik a rendelkezésre álló táplálkozás minőségét és azt, hogy mennyire egészséges a fiatalok környezete.

A 19 éves lagosi fiúk átlagos magassága 162,8 centiméter volt, vagyis akkora, mint a 13 éves holland fiúké. A 19 éves guatemalai, bangladesi, nepáli és kelet-timori lányok 152 centiméteres magasságát pedig a holland lányok 11 évesen érték el. A legtöbbet a gyerekek átlagosan az elmúlt 35 évben Kínában és Dél-Koreában „nőttek". Számos, a Szaharától délre fekvő afrikai országban 1985 óta nem változott a gyerekek átlagos magassága.

A tanulmány a korosztály testtömeg-indexével (BMI) is foglalkozott. Megállapította, hogy a 2019-es adatok szerint a csendes-óceáni szigetállamokban, Naurun, Tongán és a Cook-szigeteken élnek átlagosan a legnagyobb testtömegindexű fiatal felnőttek.

A BMI jelzi a testmagasság és a testtömeg arányát, és az egészséges testsúly, a túlsúly és a soványság meghatározására használják, a 25 BMI fölötti értéket tekintik általában túlsúlynak tekintik.

A Cook-szigeteki 19 éves fiúk BMI-je átlagosan 29,6, a német fiataloknál átlagosan 23,3-es értéket mértek. Tongán a 19 éves lányok átlagos testtömegindexe 29, míg ebben a korosztályban a német lányoké átlagosan 22,6. A 19 évesek körében az átlagosan legalacsonyabb BMI-értékeket a kutatók egyes dél-ázsiai országokban – köztük Indiában és Banglagesben – találták.


A tudósok becslése szerint a legalacsonyabb és a legmagasabb BMI-vel rendelkező országok közötti különbség körülbelül 25 kilogrammnak felelt meg.

BBC

A kutatók elismerték, hogy a génállomány fontos szerepet tölt be a gyerekek egyéni magasságában és testsúlyában, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy egy teljes népesség egészsége szempontjából a táplálkozás és a környezet a kulcsfontosságú.

Alan Dangour, a London School of Hygiene and Tropical Medicine orvostovábbképző és kutatóintézet professzora szerint a tanulmány egyedülálló és hatékony elemzést nyújtott.

„Globális elemzés először koncentrált az iskoláskorú gyermekek és serdülők növekedésére, és megállapította, hogy a kormányok világszerte nem tesznek eleget azért, hogy a gyerekek egészségesen lépjenek a felnőttkorba"

– mondta a professzor.

MTI


A figyelmetekbe ajánljuk