Véget ért a 2021-es Év Rovara szavazás, a végső nyertes idén is három faj közül került ki. A kezdeti szoros állás után, utcahosszal hirdettek győztest.
Az Év Rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. Ezzel nemcsak az adott faj, hanem annak életmódja, életkörülményei is előtérbe kerülnek, így bemutatása a természetben zajló biológiai folyamatok, változások jobb megértését is szolgálja. A védett vagy védendő fajok megismertetése nemcsak a rovarvilág jelentőségére, hanem a természetvédelem fontosságára is ráirányítja a figyelmet – áll a Magyar Rovartani Társaság versenyfelhívásába
Az idei jelöltek a kacsafarkú szender, a keleti rablópille és az ékfoltos zengőlégy volt. Mutatjuk az eredményeket.
3. helyezet: Ékfoltos zengőlégy
Ha legyekről hallunk, akkor akarva-akaratlanul azok a kellemetlen rovarok jutnak az eszünkbe, melyek otthonunkba tévedvén zúgva keringenek a konyhában, az étel körül „legyeskednek", majd összemászkálják a vacsoránkat, végül ügyesen kikerülik lesújtó tenyerünket, és folytatják bosszantásunkat. Vannak azonban olyan legyek, amelyek tetszetős kinézetük mellett az életmódjukkal is belophatják magukat szívünkbe. Éppen csak az a gond, hogy ezeket a legyeket általában más rovarokkal szoktuk összetéveszteni.
Magyarországon a zengőlegyeknek (Syrphidae) közel 400 faja fordul elő, ezek közül az egyik leggyakoribb az ékfoltos zengőlégy (Episyrphus balteatus). A legyek között közepes méretűnek számít: 9–12 mm hosszú. A sárgával és feketével sávozott rovar leginkább darázsra hasonlít. Ez védelmet nyújt neki a veszélyes darazsakat kerülő ragadozókkal szemben.
Az ékfoltos zengőlégy virágporral vagy nektárral táplálkozik, így segíti a növények beporzását is. A nőstény a virágok közelében található levéltetűtelepekbe rakja petéit. A kikelő nyű vérmes ragadozó: egyetlen lárva a fejlődése során több száz levéltetűt is elfogyaszt. Virágos növények ültetésével a kertünkbe is becsalogathatjuk az ékfoltos zengőlegyet, és ha már ott van, segíteni fog nekünk a levéltetvekkel vívott végeláthatatlan harcunkban – írja Mezőfi László a verseny tudományos segédmunkatársa.
2. helyezett: Keleti rablópille
Wikimedia
Szerencséje van annak, aki megpillanthatja ezt a különös rovart, ugyanis elég ritka Magyarországon. Magyarországon ő a rablópillék (Ascalaphidae) egyetlen faja, és egész Európában is csak pár rokona akad. Neve és külseje ellenére nem a lepkék (Lepidoptera), hanem a recésszárnyúak (Neuroptera) hazánkban nem túl népes rendjébe tartozik. Csapongó röpte és rikító mintázatú szárnyai miatt valóban van benne valami lepkeszerű, de a hasonlóság ezzel véget is ér.
Ha az állat elülső részét közelről megfigyeljük (például mikroszkóp alatt), van a megjelenésében valami ördögi. Dús szőrzet borítja az egész fejét és torát, jókora fekete szemét pedig egy barázda felső-elülső és alsó-hátsó részre osztja.
Igazi kelet-mediterrán állat: Európában főleg a Balkán-félszigeten honos (ott néhol szinte tömeges is lehet), de előfordul Közép-Ázsiától nyugat felé Ausztriáig és Észak-Olaszországig. Elterjedésének északi határa a Kárpát-medence vonalára esik. Nálunk az Alpokalján, a Dunántúli- és az Északi-középhegységben és a Dél-Tiszántúlon található, de mindenütt szórványosan.
Június-júliusban rajzik; csak forró napokon, szikrázó napsütésben repül, de akkor olyan gyorsan, hogy felettébb nehéz elkapni. Kettéosztott szemének felső-elülső része csak az ultraibolya tartományban lát. Ez lehetővé teszi, hogy nagy magasságban is vadásszon, mivel a felhőtlen égen az ultraibolya fényben még egy kis rovar is nagy sötét foltként jelenik meg. Borús időben, illetve este egyáltalán nem repül, hanem mozdulatlanul ül a növényzeten – mutatta be a rovart Merkl Ottó a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa.
Maga a faj is fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.
1. helyezett: Kacsafarkú szender
A kolibrihez hasonló mozgású rovar: a virágok előtt egy helyben lebeg, majd hirtelen tovareppen bármely irányba, akár hátrafelé is. Ez az állat a Kacsafarkú szender, amely a lepkék (Lepidoptera) rendjébe, azon belül a szenderek (Sphingidae) családjába tartozik.
Magyarországon idáig 20 szenderfajt figyeltek meg; legtöbbjük alkonyatkor vagy éjjel repül, és nappal „szendereg". Könnyen felismerhetők vastag csápjukról, erőteljes testükről, valamint megnyúlt elülső és jóval kisebb hátulsó szárnyukról, melyeket szemmel követhetetlen gyorsasággal mozgatnak. A mi szenderfajaink egy része vándorlepke: minden évben a Földközi-tenger mellől érkeznek hozzánk, és bár nyáron nálunk is képesek végigvinni életciklusukat, a teleinket már nem élik túl. A kacsafarkú szendert csendes időben, tavasztól őszig, kora délelőttől kora estig láthatjuk az ország bármely vidékén, akár még nagyvárosok emeletes házainak erkélyein is.
A kerti virágok közül a lángvirágot, a levendulát, a loncot, a nyáriorgonát, a petúniát és a szarkalábat egyaránt kedveli. Hernyója galajfélék leveleivel táplálkozik. A többi szenderéhez hasonlóan vastag testű, csupasz bőrű, és felálló hegyes szarvacskát visel a potroha végén.
Röptében szárnyainak alapszíne is látszik: az elülső szürkésbarna, míg hátulsó élénk narancsbarna. Viszont ha pihenő egyedre bukkanunk, akkor csak az elülső szárnyát mutatja, mellyel jól álcázza magát a talajon vagy fatörzsön – a hátulsó szárny az elülső alatt rejtőzik. Potrohvége jellegzetes alakú, lapított, lépcsőzetesen keskenyedő (erről kapta a „kacsafarkú" nevet), amely segíti őt a kormányzásban, az éles irányváltásokban. Formáját megnyúlt, fekete vagy fehér pikkelyszőrök alakítják ki – jellemzi a győztest Tóth Balázs a Magyar Természettudományi Múzeum segédmuzeológusa.
Ha kertünkbe nemcsak tölcséres virágú dísznövényeket ültetünk, hanem az egyik zugban meghagyjuk a galajféléket és egyéb vadvirágokat, akkor mi is otthont adhatunk 2021 rovarának.
