Raffaello Sanzio portréja

Több millió pixelből álló, háromdimenziós másolatot helyeztek el egy Raffaello Sanzio: Mária eljegyzése című képéről annak eredeti helyén, egy umbriai falu templomában. A festmény „visszatérését" fény- és hangjátékkal ünnepelték a helyiek december 30-án.


A nagy reneszánsz művész, Raffaello 1504-ben, 21 évesen festette a Cittá di Castelló-i Szent Ferenc-templomba, az Albizzini-család kápolnájába a Mária és József eljegyzését ábrázoló oltárképet, amely 1789-ben Napóleon katonáinak zsákmánya lett, majd a híres milánói Brera-képtárba került, ahol a mai napig megtekinthető.

Az alkotó halálának 500. évfordulója alkalmából azonban egy, az eredetivel megegyező minőségű, azzal vizuálisan azonos másolatot készítettek a műalkotásról az úgynevezett gigapixel + 3D-technika segítségével, aminek köszönhetően a kép ecsetvonásait, repedéseit, egyéb hibáit, sőt, az anyagszerűségét is visszaadja a klón.

A Mária eljegyzése című eredeti festmény a milánói Brera-képtárban látható.

Getty Images

Az eredeti helyén bő két évszázad után újra látható oltárkép „visszatérését" Raffaello képének a Szent Ferenc-templom homlokzatára való kivetítésével ünnepelték az umbriai településen.

via ContextUs

A figyelmetekbe ajánljuk