Egy Trannosaurus rex (T.rex) koponyája

A legismertebb dinoszauruszfajta egyedszámát a Kaliforniai Egyetem berkeley-i intézményének kutatói számolták ki.


A rendelkezésre álló tudományos adatok alapján, a tudósok megállapították, hogy a T.rexek körülbelül 15 éves korukra érhették el a ivarérettséget, minden generáció nagyjából 19 évig élhetett, a felnőtt egyedek súlya meghaladta az 5 tonnát, valamint 2,3 négyzetkilométer összterületre 100 négyzetkilométerenként jutott egy példány.

Ezekből az adatokból a Berkley kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy egy adott időszakban összesen 20 ezer példány élhetett a Földön, a faj pedig nagyjából 127 ezer generáción keresztül volt jelen. Ez alapján kiszámolható, hogy 2,5 millió év alatt összesen 2,5 milliárd T. rex élt a bolygón

– derül ki a csütörtökön publikált tanulmányból, mely először a Science folyóiratban jelent meg.

A kutatók elismerték azt is, hogy számításaik viszonylag nagy hibaszázalékot tartalmaznak:

a bolygón valaha élt Tyrannosaurus rexek száma minimálisan lehet „csak" 140 millió, de az sem kizárt, hogy összesen 42 milliárd ilyen őshüllő élt a Földön. A 2,5 milliárdos egyedszámot átlagolva határozták meg, ugyanúgy, ahogy dinoszauruszok észak-amerikai vándorlását, mely 1,2 milliótól 3,6 millió évig terjed.

A szakértők szerint azonban, ha a T.rexek egyedszáma 2,5 milliárd helyett csak 2,5 millió lett volna, valószínűleg sosem tudtuk volna meg, hogy valaha léteztek.

A figyelmetekbe ajánljuk