Az Amazon alapítójának vagyona tízszer több, mint a 100 leggazdagabb magyaré összesen
Fotó: Unsplash

Az Amazon alapítójának vagyona tízszer több, mint a 100 leggazdagabb magyaré összesen

Ez nem verseny. Vagy mégis? Egy listában mindig van verseny, néha azért, hogy rákerüljünk, olyakor pedig azért, hogy ne. Idén sincs nagy meglepetés a névsorban, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója vezeti a magyarországi milliárdosokat felsoroló listát. Viszont mögötte változott a sorrend – derül ki a ma megjelent A 100 leggazdagabb 2020 című kiadványból.

A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány számításai szerint összvagyonuk 4568,1 milliárd forintra csökkent, ez 64,9 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban – írja a napi.hu. Talán tisztességtelen összehasonlítás, de a világ leggazdagabb amberének Jeff Bezosnak, az Amazon alapítójának vagyona éppen tízszer annyi. Azért sem korrekt az összehasonlítás, mert Jeff vagyona több mint a magyar GDP…

A friss vagyonértékelés még nem tartalmazhatja a 2020-ban várható visszaeséseket, hiszen ennek alapja a cégek és magánszemélyek 2019-es eredménye0 – az pedig kifejezetten jó esztendő volt.

De már figyelembe vegyék a pandémia következményeit – legalábbis a március és május között eltelt időszakra. A gazdasági hatások közül a nemzetközi és budapesti tőzsde árfolyamok zuhanása volt a legfeltűnőbb – így, és ezért csökkent több gazdag vagyona is.

Az élen idén is Csányi Sándor áll 310 milliárdos vagyonnal – ez 50 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly májusban. A második helyre Gattyán György jött föl 280 milliárdra becsült vagyonnal, amit az is indokolt, hogy az online iparágat egyáltalán nem érintette kedvezőtlenül a járvány, és az ezzel járó válság. Ezzel megelőzte Mészáros Lőrincet, aki ugyan tavaly is jelentős közbeszerzéseket tudott besöpörni, de a cégcsoport egyes részeit a padlóra küldte a járvány, vagyona így 270 milliárdra olvadt, a tavalyi 296 milliárd forintról.

A figyelmetekbe ajánljuk