Visszavonul a versenytáncból Tombácz Anikó és Süttő Roland, a világranglista 6. helyén álló magyar sztárpáros. A magánéletben is egy párt alkotó Anikó és Roland a nemzetközi zsűrizést tűzte ki következő céljául. A Hamu és Gyémánt exkluzív interjúja.
Miért döntöttetek úgy, hogy visszavonultok?
Az elmúlt 14 évben mindent elértünk, amit szerettünk volna. Egyedül a világbajnoki döntőbe nem sikerült bejutnunk a pályafutásunk során, viszont ahhoz még 2-3 év kőkemény munka kellene. Végigtáncoltuk az egész eddigi életünket, a fiatalságunkat. És bár van senior kategória, úgy döntöttünk, hogy már nem akarunk ennyi energiát és pénzt belefektetni. Nemzetközileg már ismernek minket, és mostanra minden olyan kapcsolatot kiépítettünk, amire szükségünk lehet a jövőben.
Anikó és Roland a világranglista hatodik helyén állnak.
Említettétek az elmúlt 14, közös évet. Mikor kezdtétek egyébként a táncolást?
Már 25 éve táncolunk. Mindketten Miskolcról indultunk, így már gyerekkorunk óta ismertük egymást, és követtük egymás pályafutását. Az, hogy mi ketten egy párost alkossunk, nekem jutott eszembe először. Mind a ketten ugyan azt akartuk a versenytánctól. Minden versenyen és táborban ott akartunk lenni, időt, energiát és pénzt akartunk fektetni az álmainkba. Bár Rolandnak akkor még volt egy partnere, vele pont azért váltak szét, mert nem ugyan azt akarták.
Az egyesüléstől kezdve sikert sikerre halmoztatok. Mi hozta meg az első áttörést?
Nagyon sok mérföldkövünk volt. Elsőnek talán azt mondanám, amikor megnyertük az A osztályos országos bajnokságot. Következőlegminket delegáltak a Tíztánc Európa-kupára, majd ezt követően egész évben vezettük a latin-magyar ranglistát 2015-ben, amiért Magyar Kupa vándordíjjal jutalmaztak. Itt úgy éreztük, mindent elértünk, amit amatőr kategóriában lehetett, így ezután a profi mezőnyben kezdtünk versenyezni.
Mit mondanátok a legnagyobb elért sikernek?
Háromszoros világbajnoki középdöntősök vagyunk, ötszörös profi latin-magyar bajnokok, a világranglistán pedig egészen a 6. helyig jutottunk
A miskolci táncosok a magánéletben is egy párt alkotnak.
Ti a magánéletben is egy párt alkottok. Ez szokványos a versenytáncban?
Nem ritka, hogy a versenytáncosok a magánéletben is együtt vannak a partnerükkel, hiszen rengeteg időt töltenek együtt, közösen élik az életüket, közös élményeket szereznek. Persze kell hozzá a kölcsönös vonzalom, de anélkül egyébként sem működne a közös tánc. A mi esetünkben annyiban más volt a helyzet, hogy már vagy ezer éve ismertük egymást, így hamar egymásra hangolódtunk.
Mondhatjuk, hogy ez az intimitás teszi széppé ezt a szakmát?
A versenytánc egyik legnagyobb szépsége, hogy megtanul két ember együttműködni. Valójában a legszebb sport, amit egy férfi és egy nő együtt végezhet már egész kiskorától kezdve. Ez pedig az egész életünkre pozitív hatással van. Nem mellesleg mint versenysport, kitartásra, alázatra, türelemre nevel, fejleszti a fizikumot, az állóképességet, erőnlétet, és hajlékonyságot. Összességében nagyon sokat ad mind testileg, mind lelkileg.
Visszavonulásuk után a nemzetközi zsűrizés az álmuk.
Ha van neheze is ennek a sportnak, mi az?
Mivel a versenytánc nem tartozik a felkapott látványsportok közé, így már a kezdetektől fogva magunknak kell finanszírozni a céljainkat. Bár egy idő után megjelenhetnek ruha és cipőszponzorok - minket például egy helyi edzőterem is támogat hat éve -, az utazásokat, versenyre való felkészüléseket mind saját zsebből kell állni.
Most, hogy visszavonultatok, mik a terveitek a jövőre nézve?
Elkezdtünk egy fontos projektet, szeretnénk felfuttatni a társastáncot a városban. Emellett táncpedagógusként továbbra is oktatunk és eddzük a tanítványainkat. Szeretnénk őket minél magasabb szintre emelni. Szerencsére több növendékünk is volt már, akik delegáltak világversenyre. Két éve pontozó bírók is vagyunk a hazai versenyeken, és célunk, hogy kiváltsuk a nemzetközi licencet. Emellett az edzést is szeretnénk nemzetközi szintre emelni, táborokban oktatni. Mindkettőnknek maradandó élményt nyújtott egy kínai edzőtábor, amikor ott volt versenyünk. Ázsiában többször is jártunk, és az európai országokban is nem egyszer megfordultunk. Több nemzetközi tanár foglalkozott velünk a pályafutásunk során, és ugyan ezt szeretnénk visszaadni a jövő táncosainak.
