Ugyan az eredeti októberi bemutató helyett előreláthatólag jövő év első felében érkezik a mozikba a Herendi Gábor filmje, most mégis egy ütős dalbetétet osztottak meg az alkotók.
„Nem én leszek, ki a végén feladja"

– üvölti átütő erővel a Toxikoma című film dalbetétjéből készült, most megjelenő klipben az ifjú színész, Molnár Áron, a Szabó Győző azonos című könyvéből készült játékfilm főhőse.

A mozifilmet is jegyző Herendi Gábor rendezésében elkészült dalfilmet a Facebookon tették közzé és feltűnik benne Szabó Győző és Csernus Imre is, illetve a sztárpszichiátert alakító Bányai Kelemen Barna is.

„Ez a szám kifejezetten ennek a filmnek az esszenciája, arról szól, hogy soha nem fogom feladni és nem fogok megfutamodni. A filmben Győző számtalanszor megfutamodik, feladja, de nem ismeri el, a saját harcát vívja és a végén valóban nem ő lesz, aki feladja"

– mondja Molnár Áron.

Herendi Gábor egy izgalmasan feszes klipbe sűrítve vetíti előre a jövőre mozikba kerülő, valós történeten alapuló film világát, és részleteket is elárult a filmmel kapcsolatban.

„A Toxikoma ezzel a dallal indul, megidézve azt, a ma már történelmi tényt, hogy Győző annak idején egy alternatív banda énekese volt"

–meséli a rendező.

A most napvilágot látott klip zenéjét és szövegét Hrutka Róbert szerezte, a vágás – ahogy mozifilmnél is – Király István munkája.

A Toxikoma film Szabó Győző és Csernus doktor, az alfahím és az Istent játszó pszichiáter harcát, a két ego összefeszülését és a két emberbaráttá válását mutatja be. Szabó Győzőt Molnár Áron és Csernus doktort Bányai Kelemen Barna, Kaszás Attila-díjas színész alakítja, Éva nővér szerepében pedig Török-Illyés Orsolyát láthatjuk, de mindezt, ha már biztonságosan mehetünk moziba.


Friss

Így működik az agyunk a nappali álmodozás alatt

A pszichológiának vannak válaszai a nappali álmodozásra is.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ezért zsugorodott össze az emberi agy az elmúlt 30 ezer évben

A tudósok szerint az emberi agy zsugorodása testi változásokhoz köthető.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A klíma megfelelő telepítésén nem érdemes spórolni (x)

Egy jó minőségű klíma kiváló választás, ha sok éven át szeretné élvezni a kellemes hőmérsékletet, jó közérzetet otthonában. Ahhoz viszont, hogy a klímája megbízhatóan, hatékonyan és költségtakarékosan működjön, megfelelően kell azt telepíteni.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk