Hatalmas különbség van útlevél és útlevél között
A Henley Passport Index legfrissebb eredményei és kutatásai alapján a világjárvány hatására soha nem volt még ekkora különbség az elmúlt 16 évben útlevelek és a beutazási akadályok között, mint most.

A lista első helyén japán és szingapúri útlevéllel rendelkezők állnak, akik 166 országba is beutazhatnak, míg az index utolsó helyén az afgán állampolgárok, akik mindössze 26 országba juthatnak be vízumkötelezettség nélkül.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatain alapuló felmérés a világ összes útlevelét aszerint rangsorolja, hogy azzal hány célállomásra lehet elutazni előzetes vízum nélkül

Mindebből kiderül: világ északi részén található, magas besorolású útlevéllel rendelkező országok a koronavírus-járvány alatt az egyik legszigorúbb beutazási korlátozásokat vezették be, míg a világ déli részén található, alacsonyabban rangsorolt útlevéllel rendelkező országok közül sokan jóval lazábbak voltak határkérdésen – ám ez „viszonzás" nélkül maradt.

Ez pedig azt eredményezte, hogy a sok, amúgy is alacsony besorolású útlevéllel utazó állampolgárok jóval kevesebb országba juthattak be az elmúlt időszakban – még akkor is, ha beoltották őket.

Az elemzés ráadásul azt jelzi, hogy ez a szakadék valószínűleg csak növekedni fog, ahogy a világjárványhoz kapcsolódó korlátozások megszilárdulnak, és felerősítik a fejlett és a fejlődő gazdaságok közötti, már most is jelentős globális mobilitási szakadékot.

Ezzel szemben az index alsó végén, a 97. helyen álló Egyiptom jelenleg nem rendelkezik utazási korlátozásokkal, de állampolgárai mindössze 51 célállomásra juthatnak el vízummentesen. Hasonlóképpen, a 77. helyen álló Kenyában sincs beutazási tilalom, de az útlevéllel rendelkezők mindössze 72 országba utazhatnak.

A jelenség miatt többször éri kritika a fejlett országokat is. miszerint a szigor csupán egy új stratégia a migráció visszaszorítására, és kifogásnak használják a koronavírus elleni intézkedéseket.

Az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok jelenleg a hetedik helyen áll a vízummentességi listán. Az utóbbi időben ugyan enyhültek a szigorú Covid elleni beutazásii tilalmak, de szakértők szerint mindez nem sokat változtatott a globálisan növekvő beutazási egyenlőtlenségek terén.

Jó példa erre az Egyesült Királyság, ahol „vörös lista" még mindig kizárja az olyan országokból érkező, teljesen beoltott utazókat, mint Argentína, Brazília, India és Dél-Afrika.

A teljes rangsort, ahol Magyarország egyébként a kilencedik helyen szerepel, itt lehet megtekinteni.

(Travel Daily)


A figyelmetekbe ajánljuk