Bár mindannyian várjuk a valódi tavaszt, Kelet-Közép-Európa néhány pontján még hó szállingózott április első hetében. Ez minden bizonnyal nem történhet meg Délkelet-Ázsiában, sőt: az alábbi ország áprilisi átlaghőmérséklete a 33 Celsius-fokot is eléri.
Vietnám egyre népszerűbb a turisták körében: az Express szerint 2024-ben 17,6 millió nemzetközi turistát fogadott, 2025 első negyedévben pedig több mint hatmillió látogató érkezett az ázsiai országba – ez utóbbi egyébként rekordnak számít. Vietnám egyedülálló kultúrája, gasztronómiája és természeti szépségei mellett leginkább egy dolognak köszönheti a fellendülést, ez pedig az éghajlat.
Ez is érdekelhet! Ezek a legolcsóbb országok, ha idén költséghatékonyan utaznál
Legyen szó ugyanis az év akármelyik hónapjáról, szinte biztos, hogy az ország valamelyik pontján kifejezetten nyárias időjárást találunk.
Igaz ez természetesen áprilisra is: amíg Magyarországon 12-13 fokos nappalokkal és éjszakai faggyal küzdünk, Vietnám két legnagyobb városában, Hanoiban és Ho Chi Minh-városban már 30-35 fok van.
Ho Chi Minh-város látképe
Fotó: Shutterstock
Ez persze csak egyetlen kiragadott adat a délkelet-ázsiai ország hívogató tulajdonságai közül. A szinte tökéletes időjárás ugyanis alacsony árakkal párosul: egy utcai árusnál már 800 forintért is bőségesen jóllakhatunk, egy korsó sör átlagosan 300 forintba kerül, a szállások áraitól meg egyenesen leesik az állunk: még a legnagyobb városokban is fejenként 5000 forintot kell fizetnünk egy átlagos felszereltségű, igényes szobáért.
De Vietnám természetesen a városi környezeten túl is rengeteg lenyűgöző látnivalót kínál. A Quang Ninh tartományban található Ha Long-öbölben például több ezer különböző formájú és méretű szigetet találunk – nem véletlen, hogy a terület az UNESCO Világörökség része.
Da Lat
Fotó: Shutterstock
A Lam Dong tartományban fekvő Da Lat városában sokkal nyugodtabb és pihentetőbb élményben lehet részünk, mint például Hanoiban, ráadásul a terület kiváló kiindulópont egy nagyobb túrához is, nem messze fekszik ugyanis a Bidoup Nui Ba Nemzeti Park.
Ha pedig fürdőzéssel töltenénk az áprilisi nyarat, az ország több mint 3000 kilométer hosszú partszakaszán egész biztosan találunk majd kedvünkre való strandokat.
Ha tovább olvasnál: Japánba utaznál? Mutatjuk az ország 4 leggyönyörűbb természeti kincsét
Annak ellenére, hogy az országban nem tilos az alkoholfogyasztás, Vietnám mégis a világ legkevesebb alkoholt fogyasztó nemzetei közé tartozik. A város tradicionális templomai, pagodái és a híres Hoan Kiem-tó környéke olyan helyek, ahol a csend és a nyugalom a főszereplő, így ideálisak a relaxációra és a lelki feltöltődésre, miközben – alkohol helyett – jellemzően helyi teákat kínálnak.