Super8 / Shutterstock
április 02., 2026  ●  Utazás

Visszatér a velencei belépődíjrendszer – ekkor és ennyit kell fizetnünk

Velence idén tavasszal ismét aktiválja azt a rendszerét, amely az elmúlt évek egyik legtöbbet vitatott turisztikai intézkedésévé vált: az egynapos látogatókra kivetett belépődíjat. A cél változatlan a turistaáramlat mérséklése, a keretek azonban még tovább szigorodtak.

Tavaly egyből a főszezon után, már szeptemberben tisztázta a jövőt Velence önkormányzata: már akkor tudni lehetett, hogy 2026-ra visszatér a turistaadó. Mára pedig az is világossá vált, hogy idén a díjfizetésre kijelölt napok száma 60-ra emelkedik.

Áprilistól július végéig minden pénteken, szombaton és vasárnap érvényben lesz a rendszer, mégpedig a legforgalmasabb időszakban: reggel fél kilenctől délután négy óráig. Ezen az intervallumon kívül a gondolák városa továbbra is szabadon látogatható. 

A konstrukció egyszerű. Az egynapos látogatóknak alapesetben 5 eurót kell fizetniük, azonban aki nem regisztrál legalább négy nappal előre, annak már 10 euróba kerül a belépés.
A kijelölt napok
  • Április: 3, 4, 5, 6, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30
  • Május: 1, 2, 3, 8, 9, 10, 15, 16, 17, 22, 23, 24, 29, 30, 31
  • Június: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 12, 13, 14, 19, 20, 21, 26, 27, 28
  • Július: 3, 4, 5, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26
Illusztráció
Fotó: KaLisa Veer / Unsplash
Szigorú ellenőrzés

A folyamat teljes egészében digitális: a látogatók ezen az online felületen „foglalják le” a velencei napjukat, amelyért cserébe QR-kódot kapnak. Ezt a város több pontján – például a Santa Lucia pályaudvarnál – ellenőrzik. A jegy hiánya akár 50–300 eurós bírságot is maga után vonhat, ez tavaly óta nem emelkedett.

Fontos, hogy nem mindenkinek kell fizetnie. A lakosok, a helyben dolgozók, a diákok, valamint a szállással rendelkező turisták mentesülnek a díj alól, utóbbiaknak azonban szintén regisztrálniuk kell. Számukra a városi tartózkodási adó már a szállásdíj része.

A rendszer bevezetésének oka jól ismert: Velence évtizedek óta a túlturizmus egyik legismertebb példája.
Tömeg Velencében
Fotó: Marc Bruxelle / Shutterstock

A szűk utcák, a vízibuszok és a közterek gyakran túlzsúfoltak, miközben a helyiek száma folyamatosan csökken, mára 50 ezer alá esett az Euronews szerint. Eközben pedig a legforgalmasabb napokon közel 25 ezer turista érkezik, tehát a lakosság több mint fele.

A város vezetése szerint a napközbeni, egynapos látogatók tömege különösen nagy terhelést jelent, mivel ők gazdasági szempontból kevésbé járulnak hozzá a fenntartható működéshez. Bár a díj bevezetése után enyhén csökkent a látogatók száma, a különbség egyelőre nem jelentős.

Nyitókép: Velence, Olaszország / Super8 / Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök