budapest
Shutterstock

Budapest is felkerült a legjobb Valentin-napi randihelyek közé

Újabb előkelő listára került fel a magyar főváros.

A Valentin-nap közeledtével a besteonlinecasinos.com megnézte, hogy melyek a legolcsóbb és egyben a legromantikusabb városok Európában. A felmérésben az Airbnb szállások mellett az éttermek árait és a látnivalók számát vették figyelembe.

Mint kiderült, Kréta a legromantikusabb helyszín a pároknak, ahol 94 euróért, nagyjából 36 ezer forintért is találni szállát két főre, egy háromfogásos, átlagos árkategóriájú étteremben való étkezés pedig 35,37 euró, körülbelül 14 ezer forint. Látnivaló is van bőven: összesen 2667 darab közül válogathatunk.

Shutterstock

Rögtön a második helyen találjuk Budapestet, ahol egy átlagos szállás éjszakánként 95 euró, nagyjából 37 ezer forint, az éttermi árak pedig 40,57 eurós (15800 forintos) áron mozognak, A látnivalókból pedig 2428 van – az elemzés külön kiemeli a Széchenyi Fürdőt.

A dobogó aljára Prága került, ahol 124 eurót (48275 forintot) kell fizetni egy szállásért, egy átlagos vacsoráért pedig 42,12 eurót (16400 forintért) étkezhetünk. 4094 látnivalójával viszont torony magasan az első a cseh főváros.

Prága, Csehország Unsplash / William Zhang

A negyedik helyen Porto áll, ahol az Airbnb-k átlagosan 107 euróba kerülnek, az étkezés két főre pedig l 40,43 euró, a látnivalókból pedig 1348 darab van.

Ötödik helyen Törökország legromantikusabb régiója, Kappadókia, ahol 86 euróért találunk átlagosan szállást. Az étkezés viszont itt a legolcsóbb: két fő már 24,91 euróért, nagyjából 9700 forintért is étkezhet.


Európa 10 legromantikusabb városa

  1. Kréta
  2. Budapest
  3. Prága
  4. Porto
  5. Kappadókia
  6. Split
  7. Plovdiv
  8. Vienna
  9. Ljubljana
  10. Sevilla


A figyelmetekbe ajánljuk