A különböző statisztikák szerint évente közel 30 millió turista látogat el az egyik legfelkapottabb dél-kelet-ázsiai országba, Thaiföldre. A csodálatos óceánpartokról, nyüzsgő piacokról és elképesztő kulturális látnivalókról ismert ország tisztségviselői azonban komoly lépésre szánták el magukat: valószínűleg jelentősen lerövidítik majd azt az időtartamot, amit vízum nélkül az országban tölthetnek a látogatók.
Mindössze pár hónap telt el azóta, hogy Thaiföld bejelentette: az eddigi 30 helyett 60-ra emelik azoknak a napoknak a számát, melyet az Európai Unióból érkező turisták vízum nélkül tölthetnek az országban.
Ez is érdekelhet! Már meghívó nélkül is meglátogathatjuk ezt a gyönyörű szigetet
Úgy tűnik azonban, hogy a változtatás nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, a Euronews szerint ugyanis hamarosan újra 30 napra csökkentik a vízum nélküli tartózkodás maximális idejét.
A portál információi alapján Sorawong Thienthong, az ország turisztikai- és sportminisztere
azért döntött a szigorítás mellett, mert egyre többen folytatnak illegális üzleti tevékenységet Thaiföldön, kihasználva a vízummentesség előnyeit.
A szigorítás oka egyebek közt az, hogy egyre többen vállalnak illegálisan munkát az országban
Fotó: Shutterstock
A Euronews azt írja, hogy nem csupán a minisztériumok, de több különböző turisztikai szövetség is nemtetszését fejezte ki a 60 napos tartózkodás miatt. Ők azt nehezményezik, hogy a két hónapos tartózkodás alatt láthatóan megugrott az illegálisan bérbe adott apartmanok száma is, ami jelentős anyagi károkat okoz a helyi lakosoknak.
Thienthong elmondása szerint a javaslat már a többi minisztérium asztalán van, a szigorítást mindenki támogatja, így hamarosan azt is bejelentik majd, hogy pontosan mikortól lép életbe a 30 napos korlátozás.
Sokak szerint azonban a döntésnek komoly hátrányai is lehetnek. A portál emlékeztet, hogy a Forward Keys adatai alapján
csak idén a január és február közötti thaiföldi foglalások körülbelül 7 százaléka 22 éjszakánál hosszabb időre vonatkozott.
Még több érdekesség! Hamarosan már csak dupla áron mászhatjuk meg a Fudzsi-hegyet
Épp emiatt sokan aggódnak, hogy az ország gazdasága szempontjából rendkívül fontos turizmus komoly összegektől eshet majd el, ha életbe lép a szigorítás. A hírek szerint ezeket az aggodalmakat a thai kormány egyáltalán nem osztja, ők ugyanis az idei évben 40 millió látogatóra számítanak, ami rekordszámú turistát jelentene Thaiföld történetében.