
A szakértők szerint a repülőgépen ennél rosszabb ülést nem választhatunk
Bárki, aki valaha is repült, nagyon jól tudja, hogy egy rosszul megválasztott ülés képes az egész utazásunkat megkeseríteni. Most utazási szakértők egybehangzó véleménye alapján elmondjuk, melyik az az ülőhely, amelyet érdemes messziről elkerülnünk.
Bár a repülés a legtöbb ember számára az utazás egyik legizgalmasabb része, sajnos nem mindig kellemes élmény: a kényelmetlen ülések, a zajos környezet vagy a turbulencia sokszor már a nyaralás elején próbára teszik az utasok türelmét. Éppen ezért az Express több tapasztalt szakértőt is megkérdezett arról, melyik helyet érdemes inkább elkerülnünk a gépen – a válasz pedig meglepően egybehangzó volt.
Lényegében minden szakértő egyetértett abban, hogy a repülőgép hátsó sora a lehető legrosszabb választás. Nicholas Smith, a Thomas Cook digitális igazgatója szerint a hátsó ülések több szempontból is hátrányosak: itt érezhető leginkább a turbulencia, közel van a mosdó és a konyha, emiatt folyamatos a forgalom és a zaj, ráadásul a fedélzeti kiszolgálás is ide ér el a legkésőbb.
Smith hozzátette, hogy bár a jó helyek kiválasztása sokszor feláras, érdemes előre átgondolni, mi a legfontosabb az adott utas számára. Azok, akik félnek a repüléstől, jobban járnak a szárnyak feletti ülésekkel, mert itt érezhető legkevésbé a turbulencia, akiknek pedig rövid az átszállási idejük, inkább az első sorokban foglaljanak helyet.

Izzy Nicholls, a The Gap Decaders nevű utazási blog alapítója is megerősítette, hogy a hátsó rész több szempontból is problémás: a motorzaj itt a legerősebb, amire még egy lapáttal rátesz az a tény, hogy a személyzet mellett az utasok is folyamatosan mászkálnak. Szerinte a legnyugodtabb élményben az első sorokban ülőknek lehet részük, ahol kevesebb a mozgás, és úgy általában kevesebb zavaró tényező akad.
A hátsó üléseken ülők ráadásul a poggyász szempontjából is rosszul járnak. Jacob Wedderburn-Day, a Stasher csomagmegőrző cég vezetője elmondta, hogy a személyzet gyakran a hátsó rekeszeket használja saját felszereléseihez, így, ha valaki későn száll fel, könnyen előfordulhat, hogy a kézipoggyászát csak több sorral előrébb tudja elhelyezni.
Olvasd el ezt is!