Az eltűnő Spanyolország: ezért ürülnek ki falvak ezrei az országban
Spanyolországról többnyire a túlzsúfolt városok, a turisták tömegei és az egyre nehezebben élhető nagyvárosi mindennapok jutnak eszünkbe. Pedig létezik egy másik Spanyolország is, amely épp az ellenkező irányba halad. Egy ország az országon belül, ahol nem a túl sok ember, hanem épp az elnéptelenedés a fő probléma.
Spanyolország elnéptelenedése rendkívül összetett folyamat, melynek gyökerei a 20. század közepéig nyúlnak vissza. A negyvenes években a diktatúra még hatalmának megszilárdításán dolgozott, miközben fegyveres ellenálló csoportok működtek az eldugott hegyvidéki térségekben, ahol az állami ellenőrzés gyengébb volt. Bár soha nem született hivatalos döntés a vidék erőszakos kiürítéséről, a politikai és gazdasági irány egyértelműen a lakosság városokba terelését támogatta. Az elszigetelt falvak emiatt fokozatosan perifériára kerültek. Az ötvenes évektől gazdasági átalakulás kezdődött: miközben a tengerpartot a jövő turisztikai központjaként képzelték el, az ország belső területei ipari és infrastrukturális kísérleti tereppé váltak. Óriási víztározók, gátak és erőművek épültek, amelyek egész közösségeket kényszerítettek költözésre. Akadtak falvak, amelyeket kiürítettek, majd a tervezett víz soha nem érkezett meg. Az ott élők leszármazottai ma sem térhetnek vissza.
Mindez azonban csak a kezdet volt. A beruházások, a közlekedési hálózat és a gazdasági fejlődés a városokat szolgálta, miközben a vidéki térségek egyre jobban leszakadtak. A fiatalok elköltöztek, az idősek maradtak, majd a települések lassan kiürültek.
Egy nyáron készült beszámoló szerint az érintett régiókban sorra olyan városkákba lehet botlani, ahol a délelőtti órákban is üres utcák, lehúzott redőnyök és kizárólag idős lakosok láthatók. Ezek a helyek sokáig még a túlélés határán mozogtak, de vannak térségek, amelyek már régen átbillentek azon. Egy másik, őszi utazás során készült felvételek olyan hegyvidéki falvakat mutatnak be, amelyek körül az utak fokozatosan eltűnnek, a térképek bizonytalanná válnak, és az elszigeteltség mindennaposnak számít.
Más beszámolók azonban eltérő példát mutatnak: olyan falvakat, ahol évtizedek óta nincs állandó lakosság, mégis létezik közösségi élet. Visszatérő leszármazottak, közös munkák, közösen elkészített ételek és közösen megfogalmazott célok tartják életben ezeket a helyeket. Egy helyi kifejezés írja le a legjobban ezt a jelenséget: az időszakos visszatérés, amikor az emberek újra és újra hazamennek dolgozni a falujukért.
Olvasd el ezt is!