A közismert mondás, miszerint minden út Rómába vezet, nem véletlenül kötődik ehhez az útvonalhoz. A Via Appia építését Appius Claudius Caecus rendelte el Kr. e. 312-ben, és az út idővel Rómát kötötte össze az Adria partján fekvő Brindisivel, mintegy 480 kilométer hosszan. Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő útvonal a rómaiak jellegzetes stílusában készült: az építők sok esetben nem igazodtak a terephez, inkább egyenes vonalban vezették tovább az utat – írja a Drive.
A Via Appia különlegessége épp emiatt az, hogy bizonyos szakaszain akár 63 kilométeren keresztül is kanyar nélkül halad. Rick Steves utazási szakértő mérnöki bravúrként hivatkozik erre a megoldásra, és kiemeli, hogy gyalog vagy kerékpárral haladva az út mentén az ókori római elit síremlékei sorakoznak. Katakombák, múzeumok és monumentális építmények váltják egymást, köztük a híres Cecilia Metella-mauzóleum.

Az út történelmi jelentősége legalább ennyire meghatározó. A Via Appia volt a Római Köztársaság első főútja a később kiépített 29 közül, és kezdetben elsősorban katonai célokat szolgált. A szamnita háborúk idején kulcsszerepe volt a csapatok gyors mozgatásában, később pedig számos sorsfordító esemény kötődött hozzá. Az út mentén villák épültek, és itt történt Spartacus keresztre feszítése is Kr. e. 71-ben.
Ma az Appiai út egyes részei autóval is járhatók, de igazán azok számára nyújt élményt, akik lassabb tempóban, gyalogosan vagy kerékpárral fedeznék fel. Az első mintegy 16 kilométeres szakasz a Parco dell’Appia Antica területéhez tartozik, amely Róma közvetlen közelében, könnyen megközelíthető helyen fekszik. A csaknem 4600 hektáros park lankás tájai és történelmi emlékei miatt kedvelt kirándulóhely.
Olvasd el ezt is!
