repülőgép
Shutterstock

Megdrágultak a repülőjegyek Olaszországban, a kormány ársapkát tett rájuk

Az utóbbi időben a repülőjegyek ára drasztikusan megemelkedett. A hirtelen megugró költségekért részben a megnövekedett kereslet és a megemelkedett üzemanyagárak a felelősek – de a légitársaságok által a jegyárak meghatározásához használt algoritmusok is szerepet játszottak a drágulásban. Ezt unták meg Olaszországban.

Az olasz Corriere della Sera napilap nemrégiben megjelent elemzéséből kiderült, hogy hogy a Szardíniáról és Szicíliából Rómába tartó járatok árai akár 830 százalékkal is magasabbak voltak az átlagnál, számol be az eredményekről az Euronews.

Hogy megvédjék az utasokat az extrém drágulástól, az olasz kormány egy olyan rendeletet fogadott el, amely felső határt szab a szigeteket a szárazfölddel összekötő utakon meghatározható repülőjegyáraknak. Ez azt jelenti, hogy a főszezonban vagy valamilyen országos vészhelyzetben legfeljebb 200 százalékkal lehetnek magasabbak a repülőjegyek árai az átlagnál.

Corriere della Sera elemzése szerint jelenleg viszont tíz járatból kilenc megszegi ezt a szabályt.

A rendelet megtiltja továbbá az automatizált algoritmusok által meghatározott „dinamikus árképzést" bizonyos útvonalakon, ha az valamilyen „gazdasági kárt" okoz az ügyfélnek. A szabályozás egyébként része az olasz kormány szélesebb körű törekvésének, amelynek célja a mesterséges intelligencia használatának visszaszorítása és a fogyasztók védelme a tisztességtelen üzleti gyakorlatoktól.

Ez is érdekelhet: Drága a repülőjegy? Ezzel a 4 módszerrel könnyedén csökkentheted az árát a nyáron

A légitársaságok természetesen nem örültek a rendeletnek, és azt mondták, hogy harcolni fognak ellene, mondván, hogy az sérti az uniós előírásokat.

Hogyan működnek a dinamikus árképzés? 

A légitársaságok algoritmusokat és mesterséges intelligenciát használnak az árak meghatározásához és kiigazításához a kereslet és a foglalási adatok alapján.

Az ügyfelek adatai – például korábbi keresések és vásárlások – befolyásolhatják az árakat, a tartózkodás hosszával, a foglalás dátumával és az utazás dátumával együtt, sőt:

az Euronews szerint vannak bizonyítékok, amik arra utalnak, hogy a repülőjegyárak magasabbak lehetnek, ha drágább eszközről, például iPhone-ról foglal valaki, szemben az Androiddal.

A légitársaságok algoritmusai emellett figyelembe veszik a konkurencia árait, a csúcsidőpontokat, a korábbi túlfoglalások eredményeit (például a meg nem jelent utasok számát és az elmaradt csatlakozások számát), valamint az előre jelzett üzemanyagárakat is.

Az egyes útvonalakra vonatkozó viteldíjakra és foglalási trendekre vonatkozó múltbeli adatok szintén befolyásolhatják a jegyárképzést, a jegyeladások élő adatai mellett.

Az olaszországi árplafon és algoritmus-korlátozás kifejezetten a Szicíliát és Szardíniát kiszolgáló belföldi járatokra vonatkozik. Célja, hogy megvédje a helyieket a tisztességtelen áraktól, amikor a csúcsidőszakokban hazarepülnek.

A Ryanair vezérigazgatója, Eddie Wilson „nevetségesnek és törvénytelennek" neveztea rendeletet. Szerinte a törvény ellentétes az EU szabadpiaci jogszabályaival, és a rendelet visszavonását követeltet.

A következő két hónapban a törvény részleteit fogják kidolgozni. Egyelőre nem világos, hogy a járatár-korlátozás alapjául éves vagy havi átlagok szolgálnak-e majd.


A figyelmetekbe ajánljuk