sün
Shutterstock

Egy apró sün állta útját egy repülőgépnek a landolást követően

Váratlan vendég szakította félbe a parkolást.

Február 27-én az Air New Zealand Aucklandből Dunedinbe tartó NZ675-ös számú járata leszállást követően botlott a kifutópályán sétáló sünbe. Az állatot a pilóta vette észre, szerencsére már a lassú gurulás közben, így időben meg tudott állni, de még így is hirtelen kellett fékeznie.

A látványos fékezés egyébként nem egy bevett szokás: Egyre több emlősállat halálát okozzák repülőgépek

A fékezést követően az utasokat a pilóta a gép hangosbemondóján tájékoztatta az esetről:

Elnézést, de egy olyan bejelentést kell tennem, amit még soha nem tettem, egy sündisznó van a kifutón

– idézi az Independent a pilóta szavait.

A helyszínre még tűzoltókat is hívtak, végül a sünt biztonságosan eltávolították a kifutópályáról. A járat pedig néhány percnyi várakozás után folytathatta az útját a terminál felé.

A dunedini repülőtér szóvivője hozzátette:

Mindenkit szívesen látunk, még a sünöket is.Igyekszünk nem elpusztítani a vadon élő állatokat, ha nem muszáj.


A figyelmetekbe ajánljuk