Ivan Marc/Shutterstock
október 02., 2025  ●  Utazás

Ezekben az országokban vezetik be először az EU új ujjlenyomat-alapú beléptetőrendszerét

Október 12-től élesben indul az Európai Unió új beléptetőrendszere, az Entry/Exit System (EES).

Az új rendszer a jövőben ujjlenyomat- és arcfelismerés alapján ellenőrzi a nem uniós utazókat a schengeni határokon. A következő években fokozatosan minden határátkelőn bevezetik a rendszert, de két ország az elsők között már a rajt napjától teljeskörűen alkalmazza.

Hogyan működik az EES?

Az új rendszer gyakorlatilag kiváltja a hagyományos útlevélbélyegzőt: minden nem EU-s utazó biometrikus adatait – ujjlenyomatát és arcképét – rögzítik a határátlépéskor. Ezeket az adatokat három évig tárolják, így a következő utazásnál már gyorsabb lesz az ellenőrzés, elég lesz a dokumentum és egy ujjlenyomat – írja a The Independent.

Mi a célja?

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a változtatás célja a határellenőrzés modernizálása és egyszerűsítése. Az utasok a repülőtereken kihelyezett önkiszolgáló kioszkokon használhatják majd a rendszert, és előre is beadhatják adataikat, hogy csökkentsék a várakozási időt. A kényelem mellett az EES segít a hatóságoknak nyomon követni az illegális tartózkodásokat és megelőzni a személyazonossági csalásokat. Emellett azonosítani tudja a potenciális biztonsági kockázatokat is.

A változás mindenkit érint, aki az EU-n kívülről érkezik a schengeni térségbe – tehát például a brit útlevéllel utazókat is. Az ír állampolgárokra viszont nem vonatkozik, mivel Írország ugyan nem tagja a schengeni övezetnek, de továbbra is EU-tagország.

Hol vezetik be először?

Az EES október 12-től a schengeni térség 29 országában indul el, köztük Ausztria, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Magyarország határain is. A legtöbb állam fokozatosan vezeti be, jellemzően a nagyobb repülőtereken kezdve.

Fotó: Pandora Pictures/Shutterstock

Két állam azonban már a rajt napján teljeskörűen működtetni fogja a rendszert: Észtország és Luxemburg. Tallinn repülőterétől a szárazföldi átkelőkig mindenhol életbe lép az ujjlenyomat-alapú beléptetés, a kis méretű Luxemburgban a teljes átállás pedig értelemszerűen kevesebb kihívással jár.

Fotó: olrat/Shutterstock
Mire figyeljünk?

Az utazóknak nem kell előre regisztrálniuk, csupán érvényes útlevélre van szükség. A különbség az, hogy az útlevélbélyegző helyett biometrikus azonosítás történik, amely a jövőben egységesíti és felgyorsítja a schengeni határellenőrzést. A teljes rendszernek 2026 áprilisáig kell minden uniós belépési pontra kiterjednie – legyen szó repülőtérről, vasútállomásról vagy tengeri kikötőről.

Nyitókép: Ivan Marc/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök