Nem ajánlott a beutazás Ukrajnába, a biztosítónak nem kell fizetnie

Nem ajánlott a beutazás Ukrajnába, a biztosítónak nem kell fizetnie

Az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium február 24-én Ukrajnát az I-es (piros), utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába sorolta. Az Ukrajnába történő beutazás semmilyen körülmények között sem javasolt.


A február 24-én kirobbant háború ellenére csütörtök délelőtt 10 órakor Ukrajna még nem szerepelt a Külügyminisztérium konzuli szolgálata által működtetett, „Utazásra nem javasolt országok” listáján. Nap végére azonban bejelentették, hogy semmilyen körülmények között nem ajánlott a beutazás.

Az országban tartózkodó állampolgáraink regisztáljanak konzuli védelemre. Valamennyi ukrajnai külképviseletünk a magyar állampolgárok rendelkezésére áll, hogy segítséget nyújtsanak, akár személyesen, akár telefonos megkeresés esetén.

A fenti közlés fényében a biztosítóknak már nem kell elfogadni az ukrajnai célú utazásokat tervezők biztosítási ajánlatát, magyarán elutasíthatják az ilyen céllal hozzájuk fordulókat.

Az továbbra is egyedi mérlegelése a biztosítónak, hogy hajlandó-e biztosítási védelmet nyújtani az invázió alatt álló országba utazóknak. Korábban az egyiptomi terrortámadások idején nem foglalkoztak a biztosítók a konzuli ajánlásnak, illetve a koronavírus-járvány idején, amikor minden ország a piros, utazásra nem javasolt kategóriába került, akkor is volt olyan társaság, amely vállalta, hogy szolgáltat.

De ilyen mértékű problémával, mint az ukrán háború, a délszláv konfliktus óta nem találkoztak a biztosítók. Emiatt vélhetően a biztosítók döntő része nem fog utasbiztosítást kötni az Ukrajnába indulókra.

(tudastar.money.hu)

A figyelmetekbe ajánljuk