Nincsenek se utak, se térerő, de még turisták sem ezen a gyönyörű olasz szigeten
Palmarola nem próbál megfelelni semmilyen elvárásnak. A szigeten nincsenek autóutak, nincs elektromos hálózat, mobiltelefonos lefedettség vagy menetrend szerinti kompjárat. Az apró, lakatlan sziget a Tirrén-tengeren fekszik, a Pontine-szigetek csoportjában, Ponza szigetétől nagyjából 8 kilométerre. Rómától elméletben egy nap alatt elérhető, a gyakorlatban azonban már sokkal érdekesebb a kijutás.
A klasszikus útvonal vonattal vezet Anzióig, onnan komppal Ponzára, majd egy kisebb hajóval tovább Palmarolára – feltéve, hogy az időjárás engedi, és sikerül megegyezni egy halásszal vagy magánhajóssal az oda-vissza útról. Talán éppen ezért maradt ki a sziget a tömegturizmus okozta problémákból. Miközben Róma fórumai és terei milliókat vonzanak, Palmarola szinte láthatatlan a turisták számára, írja a CNN.
Nem a kényelem csábít ide, hanem annak teljes hiánya. A partvonalat meredek, vulkanikus sziklafalak szabdalják, tengeri barlangokkal és keskeny öblökkel. Egyetlen strandja van, rózsaszínes korallkavicsos parttal, a belső területeken pedig gyalogösvények vezetnek fel a magasabb pontokra. A modern fejlesztések szinte teljesen hiányoznak, a tájat a szél, a tenger és a kő formálja.
Állandó lakos nincs. Az egyetlen vendéglátóhely az O’Francese nevű étterem, amely friss halat szolgál fel, és néhány egyszerű szobát ad ki a sziklába vájt, egykori halászkunyhókban. A szállás teljes ellátással működik, az éjszakánkénti árak körülbelül 150 eurótól indulnak, a helyek pedig hónapokra előre betelnek. Itt nincs programlista: a napok sznorkelezéssel, úszással, napozással telnek, este csillagnézéssel és elemlámpás sétákkal, hajnalban pedig túrával a sziget legmagasabb pontjára, ahonnan a napfelkeltét lehet figyelni.
A strandtól induló ösvények középkori kolostor romjaihoz és egy őskori település maradványaihoz vezetnek. A partszakasz csónakkal tárható fel igazán: sziklatornyok, tengeri alagutak és barlangok váltják egymást, a vízben kajakosok és búvárok jelennek meg. A szárazföldön ritkán bukkan fel élőlény: leginkább vadkecskék mozognak a törpe pálmák között, amelyekről a sziget a nevét kapta.
A táj ősidők óta alig változott. A sziklafalak fekete csíkjai ma is az obszidiánt idézik – azt a természetes, üvegszerű vulkáni kőzetet, amelyből az őskorban éles pengéket és szerszámokat készítettek, és amely miatt már több ezer éve is felkeresték a szigetet. A rómaiak stratégiai megfigyelőpontként használták a térséget, de soha nem telepítették be. A 18. századtól Palmarola magántulajdonba került, ponzai családok között felosztva; a sziklába vájt barlangokat vihar idején menedékként használták, és sokan ma is felszerelve tartják őket.
Érdekesség, hogy a sziget spirituális központja egy apró, fehér kápolna a tengerből kiemelkedő sziklán, amely Szent Silverius pápának állít emléket. A hagyomány szerint a 6. századi egyházfőt ide száműzték, és itt is halt meg. Júniusban a ponzai halászok minden évben áthajóznak Palmarolára, virágokat visznek, és csónakos körmenetben tisztelegnek a szent előtt.
Olvasd el ezt is!