
Ezekben a fővárosokban élvezhetjük a legtöbb napsütést Európán belül
Semmi sem jobb annál, mint amikor a zord téli időszak után végre kibújhatunk lakásunkból és kellemes tavaszi sétára kelhetünk. Ilyenkor érdemes kihasználni a kedvező időjárást, és elindulni túrázni, utazni vagy csak napozni egyet a közeli parkban. Egy új tanulmány most 46 várost rangsorolt aszerint, hogy hány órányi napfénnyel vannak megáldva a helyiek, a Time Out csapata pedig közzétette az 5 első helyezettet. Vajon melyik város a győztes?
Ezt is olvasd el! A tavasz hírnökei – 5 madármintás tárgy a napsütéses hónapokra

Nicosia, Ciprus
Fotó: Shutterstock
Tekintettel arra, hogy ez az egyetlen olyan hely, ahol még a téli hónapokban is kellemes a hőmérséklet, nem meglepő, hogy Ciprus fővárosa, Nicosia vezeti a listát. A várost évente 3388 órányi napsütés éri el, ami körülbelül 140 napnak felel meg.
A második helyen Valletta, a máltai főváros áll, amely évente 3030 órányi napsütésben sütkérezik, a harmadik helyen pedig Lisszabon, a bájos portugál központ áll, amely 2828 órányi napsütésben részesül.

Valetta, Málta
Fotó: Shutterstock
Figyelmedbe ajánljuk! 5 egzotikus hely, ahol napsütésben ünneplik a karácsonyt

Lisszabon, Portugália
Fotó: Shutterstock
Figyelmedbe ajánljuk! 5 egzotikus hely, ahol napsütésben ünneplik a karácsonyt
Ezek azok az európai fővárosok, amelyek a legtöbb napfényt kapják:
- Nicosia, Ciprus
- Valletta, Málta
- Lisszabon, Portugália
- Athén, Görögország
- Madrid, Spanyolország