A Mount Everest déli oldalán, körülbelül 5500 méteres magasságban található Khumbu-jégesés a világ egyik leghírhedtebb gleccserszakasza. Bár a hatalmas jégtömegek első pillantásra mozdulatlannak tűnhetnek, valójában folyamatosan változnak. A gleccserek a saját súlyuk és a gravitáció hatására lassan lefelé mozognak. A Khumbu-jégesés esetében ez a mozgás különösen intenzív: a jég egyes szakaszokon naponta akár egy méternél is többet haladhat.
A folyamatos átalakulás következtében mély hasadékok és hatalmas jégtornyok, úgynevezett szerakok alakulnak ki. Utóbbiak akár épületnagyságúak is lehetnek, és bármikor összeomolhatnak. A hegymászók ezért gyakran éjszaka vagy a kora reggeli órákban kelnek át a területen, amikor az alacsonyabb hőmérséklet miatt a jég általában stabilabb.
A Khumbu-jégesés egyik első nagy visszhangot kiváltó tragédiája 1970-ben történt, amikor egy japán expedíció érkezett a Mount Everestre. A csapat célja különleges volt: Miura Júicsiró japán síelő elsőként akart lesiklani a hegy egyik magasabban fekvő szakaszáról. A vállalkozásról dokumentumfilm is készült, amely később Oscar-díjat nyert. Az expedícióhoz rengeteg felszerelésre és több száz helyi segítő munkájára volt szükség. A serpák feladata volt többek között a felszerelések szállítása, valamint a veszélyes útvonalak előkészítése.
1970. április 5-én egy csoport éppen a Khumbu-jégesésen dolgozott, amikor váratlanul hatalmas jégtömeg omlott le a hegyoldalról. A balesetben hat serpa azonnal életét vesztette, néhány nappal később pedig egy újabb munkás halt meg egy lezuhanó jégtömb miatt. Az expedíció ennek ellenére folytatódott, és Miura május 6-án végrehajtotta történelmi lesiklását. A tragédia azonban hosszú időre figyelmeztetésként szolgált a hegymászók számára.
A 2010-es évek elejére a Mount Everest turizmusa jelentősen fellendült. Egyre több külföldi hegymászó érkezett Nepálba, a helyi serpák munkája pedig nélkülözhetetlenné vált az expedíciók sikeréhez. A magashegyi munkások gyakran több tucatszor keltek át ugyanazon a veszélyes szakaszon egyetlen szezon alatt, hogy köteleket rögzítsenek, létrákat helyezzenek el a gleccserhasadékok fölött, és felszerelést szállítsanak a magasabban fekvő táborokba.
2012 körül a hegymászók egy különösen veszélyes, hatalmas jégtoronyra lettek figyelmesek, amely a déli mászóútvonal fölé magasodott. Többen attól tartottak, hogy a szerak bármikor összeomolhat. Egyes expedíciószervezők a veszély miatt vissza is mondták az adott szezonra tervezett mászásokat.
2014 tavaszán azonban ismét megkezdődtek az előkészületek. Április 18-án kora reggel több tucat hegyi munkás indult el, hogy felszerelést vigyen a magasabban fekvő táborokba, és előkészítse az útvonalat az érkező hegymászók számára. A csoportban tapasztalt serpák is voltak, akik közül többen már számos alkalommal jártak a Mount Everesten.
Reggel 6 óra 45 perc körül hatalmas robaj hallatszott a Khumbu-jégesésen. A hegymászók által korábban veszélyesnek ítélt jégtömeg egy része leszakadt, és óriási sebességgel zúdult az alatta dolgozó emberekre. A lezúduló jég és hó elől szinte lehetetlen volt elmenekülni. A munkások közül többen egymáshoz voltak kötve, miközben nehéz felszereléseket cipeltek a hátukon.
Az egyik túlélő, Kaji serpa később arról számolt be, hogy a robaj hallatán ösztönösen menekülni kezdett, de a környező terep miatt alig volt lehetősége kitérni a lezúduló jégtömeg elől. A katasztrófában tizenhat nepáli hegyi munkás halt meg. A mentőcsapatok két napon át kutattak az áldozatok után, helikoptereket is bevetve. Tizenhárom holttestet sikerült megtalálni, három ember azonban a jég alatt maradt. A tragédia akkor a Mount Everest történetének legtöbb halálos áldozatot követelő egyetlen napja volt.
A katasztrófa nemcsak az áldozatok családjait, hanem az egész serpa közösséget megrázta. A hegyi munkások számára a hegymászóexpedíciók jelentős bevételi forrást jelentettek, ugyanakkor a munka rendkívüli kockázattal járt. A nepáli kormány kezdetben családonként 40 ezer rúpiás kártérítést ajánlott fel, amelyet sokan méltatlanul alacsonynak tartottak. A serpák magasabb kártérítést, megfelelő biztosítást és biztonságosabb munkakörülményeket követeltek.
A tragédia után sokan úgy döntöttek, hogy az áldozatok iránti tiszteletből nem folytatják a munkát a 2014-es szezonban. A tiltakozás következtében a Mount Everest déli útvonalán a hegymászás gyakorlatilag leállt. A történtek nyomán bizonyos változtatásokat vezettek be, többek között megemelték a magashegyi munkások kötelező biztosításának összegét. A Khumbu-jégesés veszélyeit azonban ezek az intézkedések sem tudták megszüntetni.
A jégesés kiszámíthatatlanságát egy jóval későbbi, 2026-os eset is megmutatta. A forrásban bemutatott történet szerint az 57 éves Hillary Dawa serpa egy expedíció tagjaként ereszkedett lefelé a hegyről, amikor nyoma veszett. Társai hiába várták, és a rossz időjárás a keresést is megnehezítette. Napokkal később már attól tartottak, hogy a férfi életét vesztette, családja pedig megkezdte a gyászszertartásokat.
Hat nappal az eltűnése után azonban váratlan hír érkezett: Hillary Dawa életben volt. A beszámoló szerint egy gleccserhasadékba zuhant, ahol közel három napot töltött fogságban. A túléléshez jeget olvasztott, és a nála lévő csokoládét ette. Végül egy kisebb hóomlás olyan lejtőt alakított ki a hasadékban, amelyen keresztül sikerült kimásznia. Egy szezon végi takarítást végző csapat talált rá, majd kórházba szállították. A férfi fagyási sérülésekkel és súlyos kimerültséggel, de túlélte a megpróbáltatásokat.
Az eset után ugyanakkor viták bontakoztak ki az expedíció megszervezéséről. A résztvevők eltérően számoltak be a történtekről, és olyan állítások is napvilágot láttak, amelyek szerint Hillary Dawát eredetileg szakácsnak alkalmazták, majd egy másik munkatárs megbetegedése után bíztak rá magashegyi feladatokat. A beszámolók alapján a nepáli hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.
A Khumbu-jégesés ma is a Mount Everest egyik legveszélyesebb szakasza. A mély gleccserhasadékok, az instabil jégtornyok és a váratlan omlások olyan kockázatot jelentenek, amelyet még a legtapasztaltabb hegymászók sem tudnak teljesen kiküszöbölni. Miközben a világ figyelme rendszerint azokra irányul, akik sikeresen elérik a 8849 méteres csúcsot, a háttérben dolgozó serpák sokszor jóval több alkalommal teszik meg a veszélyes útvonalat, mint az általuk kísért hegymászók.
Az 1970-es és a 2014-es tragédia, valamint Hillary Dawa rendkívüli túlélése egyaránt arra emlékeztet, hogy a világ legmagasabb hegyének meghódítása nemcsak a csúcsra jutók teljesítményéről szól, hanem azokról is, akik életüket kockáztatva teszik lehetővé mások sikerét.
Olvasd el ezt is!