
Malom és Kacsa: Tata egyik legszebb pontján találkozik a gasztronómia, a színház és a pihenés
A tatai Öreg‑tó partján, a barokk kori malomépületek között megbúvó Malom és Kacsa egyszerre étterem, boutique hotel és rendezvényház, de mindenekelőtt egy gondosan megkomponált, melegséget sugárzó helyszín, ahol a sokszínű kikapcsolódásé a főszerep. A tulajdonosok ars poeticája egyszerű: azt nyújtják a vendégeknek, amit ők maguk is elvárnának.
„2026-ban már tíz éve lesz, hogy elkezdtük érlelni a gondolatot, hogy kezdjünk valamit a család tulajdonában álló két malomépülettel” – kezdi Fülöp Judit, a Malom és Kacsa tulajdonosa és ügyvezetője. A cél nem kevesebb volt, mint új életet lehelni a barokk kori épületekbe, úgy, hogy megőrzik karakterüket és hangulatukat, miközben mindenben megfelelnek a mai elvárásoknak.
A Malom és Kacsa története régi álmokból táplálkozó, tudatosan épített vízióval indult. Fülöp Judit Tatán nőtt fel, tizenhat évesen a férjét is itt ismerte meg, és bár a gyerekek iskolás évei alatt Budapesten éltek, mindig is visszavágytak. Amikor lehetőség nyílt rá, visszatértek, és elhatározták, hogy valami igazán maradandót hoznak létre. Az első terv egy színház volt, olyan intim hangulatú, kevés szereplős, lakás- vagy kamaraszínház, amelyhez később egy étterem és rendezvényhelyszín kialakításának ötlete, majd megvalósítása társult. 2025 nyarán pedig megnyílt a boutique hotel is – így vált teljessé a megálmodott világ.

„Mi a vendégoldalról vendéglátózunk” – teszi hozzá Judit, aki férjével nem a vendéglátás világából érkezett, hanem közgazdászként vágtak bele a projektbe. Utazásaik során megtapasztalták, milyen egy igazán jó vendéglátóhely, így ezt az élményt szerették volna visszaadni másoknak is.
A névválasztás sokáig nyitott kérdés maradt, mígnem maga a természet adta meg a legmegfelelőbb választ. A felújítás közben a malom számára ideiglenesen új medret kellett kialakítani, és a tulajdonosok meglepetten figyelték, hogy a kacsacsaládok ennek ellenére is visszataláltak hozzájuk. Ekkor fogalmazódott meg bennük a gondolat, ha nekik ennyire fontos ez a környezet, muszáj őket is beleszőni a névbe.

A színháztér közel nyolcvan fő befogadására alkalmas, és az évek alatt olyan neves előadók léptek fel náluk, mint Pokorny Lia, Gryllus Dorka, Koltai Róbert, a Trojka Társulat, Feuer Ivett vagy Stefanovics Angéla. Az előadások közben a nézők akár egy pohár borral, koktéllal a kezükben is helyet foglalhatnak, vacsorázni pedig az előadás előtt vagy után van lehetőségük. A rendezvényház három beltéri termével, valamint két szabadtéri teraszával akár százfős céges események, családi rendezvények, sőt esküvők lebonyolítására is ideális.
À la carte éttermük a hét minden napján, reggeltől estig várja a vendégeket. Az étlapon helyi alapanyagokra épülő bisztrófogások, nemzetközi klasszikusok, valamint gluténmentes és vegán ételek is szerepelnek. A konyhát Tóth Tivadar és Fülep Dávid head chef-ek vezetik, akik a minőségi helyi alapanyagokat részesítik előnyben.
Épp ezért nem meglepő, hogy programkínálatuk rendszeres vacsoraestekkel és borkóstolókkal is bővül, 2025-ben pedig bemutatták saját pezsgőjüket is.

Amint a pihenés kerül előtérbe, a boutique hotel 23 prémiumszobája nyújt kényelmes elvonulást. A szobák felszereltségéhez okostelevízió, minibár, kapszulás kévéfőző, a fürdőszobában L’Occitane bekészítés és széf is tartozik, illetve a legtöbb szoba babaágyazható és kutyabarát.. Az étterem felett további két apartmant is kialakítottak, amelyeket akár hosszabb távra is ki lehet bérelni, ami tökéletes választás azoknak a családoknak vagy baráti társaságoknak, akik pár napnál tovább időznének Tata egyik legszebb pontján. (x)