
Újra összeállt a világ legerősebb útleveleinek rangsora: a magyar még mindig előkelő helyen áll
Megjelent a világ legértékesebb úti okmányait rangsoroló Henley Passport Index legújabb kiadása. A friss adatok szerint a magyar útlevél még előrébb lépett, az élen viszont akad némi meglepetés.
A felmérést az IATA, vagyis a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai alapján készítik, és a sorrend minden évben hűen tükrözi, merre mozdul a globális mobilitás központja. Az elmúlt évek trendje szerint Ázsia egyre inkább átveszi a vezető szerepet, hiszen a térség gazdaságai dinamikusan fejlődnek, miközben az országok diplomáciai kapcsolatai is egyre nyitottabbá válnak.
A legfrissebb rangsor élén a nyári lista után továbbra is Szingapúr áll, amelynek állampolgárai immár 193 országba utazhatnak vízummentesen. Dél-Korea megőrizte második helyét, míg Japán, amely korábban évekig vezette a rangsort, ezúttal a harmadik pozícióba csúszott vissza. Az egyik legnagyobb előrelépő az Egyesült Arab Emírségek, amely alig néhány év alatt a 42. helyről egészen a nyolcadikig jutott.

A nyugati országok közül viszont többen visszaestek. Az Egyesült Királyság a hatodikról a nyolcadik helyre csúszott, Kanada a kilencedikre, míg az Egyesült Államok történelmi mélypontra került: először esett ki a top 10-ből, és jelenleg csupán 180 országba biztosít vízummentes belépést – ezzel Malajziával holtversenyben a 12. helyen áll, írja a Drive.
Míg júliusban még 185 országba léphettünk be vízum nélkül, ma már 186-ba, köszönhetően annak, hogy Vietnám 2025. augusztus 15-től felvette Magyarországot a vízummentes országok listájára. Az új szabály szerint akár 45 napot is eltölthetünk a délkelet-ázsiai országban előzetes engedély nélkül – így a magyar útlevél továbbra is az egyik legerősebb Európában.
- Szingapúr (193)
- Dél-Korea (190)
- Japán (189)
- Németország, Olaszország, Luxemburg, Spanyolország, Svájc (188)
- Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Hollandia (187)
- Magyarország, Görögország, Új-Zéland, Norvégia, Portugália, Svédország (186)
- Ausztrália, Csehország, Málta, Lengyelország (185)
- Horvátország, Észtország, Szlovákia, Szlovénia, Egyesült Arab Emírségek, Egyesült Királyság (184)
- Kanada (183)
- Lettország, Liechtenstein (182)
Olvasd el ezt is!