utazó
Shutterstock

Álommeló: ha szerencsés vagy, beutazhatod a világot, és még 10 ezer eurót is kapsz hozzá

A Kiwi.com 6 új csapattagot, úgynevezett World Travel Hackert keres, akik idén nyáron beutazhatják a világot egy választott társukkal. A nyertes pályázók 10 ezer eurós költőpénzt kapnak, hogy 4 hét alatt különböző utazási kihívásokat teljesítsenek és dokumentáljanak.


Valószínűleg a nyár egyik legjobb állásáról van szó, ahol ráadásul a pályázók megtarthatják a már említett 10 ezer eurós költségvetés megmaradt részét, ha ügyesen spórolnak a kihívások alatt.

A négy hét alatt a hat sikeres pályázó és társaik különleges utazási kihívásokat teljesítenek, amelyeket a Kiwi.com utazási technológiai vállalattól és a Visa digitális fizetési szolgáltatótól kapnak. A world travel hackereknek közösségi médiatartalmat kell gyártaniuk: videókat, fotókat készíteni, majd megosztani kalandjaikat és legjobb trükkjeiket – számol be a lehetőségről a turizmus.com.

Az utazási kihívások között lesz olcsó repülőjegy-foglalás 3 perc alatt, amit a Kiwi.com alkalmazáson keresztül kell foglalni, 5 ország nemzeti ételét is el kell fogyasztani 3 nap alatt az egyes országok fővárosaiban, illetve olyan úti célt kell megtalálni a Visa Concierge szolgáltatás segítségével, ahol egy nap alatt koncertet, sporteseményt és vidámparkot is meg lehet látogatni.

Ez a munka nem való mindenkinek, de úgy gondoljuk, hogy mindenki erre vágyik! Ez nem a túl kényelmeseknek, vagy a túlságosan félősöknek szól, hanem azoknak, akikben megvan a kalandvágy, akik tudják, hogyan találjanak okos módokat arra, hogy olcsóbban utazzanak, és élvezik, hogy szórakoztató tartalmakat készíthetnek a közösségi médiában, hogy megosszák utazással kapcsolatos tanácsaikat, amik mindenki számára hasznosak lehetnek

– mondta Golan Shaked, a Kiwi.com kereskedelmi igazgatója.

A pályázóknak minimum 18 évesnek kell lenniük, folyékonyan kell beszélniük angolul, 2023 augusztusát követően legalább hat hónapig érvényes útlevéllel kell rendelkezniük, és bizonyítaniuk kell, hogy tudnak közösségi médiatartalmakat gyártani.

A négyhetes nyári munkához a jelentkezőknek egy hasonlóan gondolkodó útitársat kell találniuk, akinek segítségével bebizonyítják, hogy ők alkotják azt a hozzáértő, utazást szerető csapatot, amelyet a vállalat keres. Együtt kell forgatniuk és szerkeszteniük egy szórakoztató angol nyelvű videót a szülővárosukról, amelyben bebizonyítják, hogy:

  • tudják, hogyan találhatnak okos módokat arra, hogy olcsóbban utazzanak,
  • szeretnek megosztani utazással kapcsolatos tippeket,
  • jól tudnak útvonalakat tervezni a Kiwi.com segítségével,
  • képesek némi kényelmet feláldozni a pénzmegtakarítás érdekében,
  • élvezik a kalandjaikról és az okos trükkökről szóló szórakoztató tartalmak létrehozását.

A pályázatokat az erre a célra létrehozott weboldalon kell beadni 2023. június 11-ig.


A figyelmetekbe ajánljuk