Háromnapos partisorozattal nyitott meg Budapest új luxusszállodája, a Kimpton BEM

Háromnapos partisorozattal nyitott meg Budapest új luxusszállodája, a Kimpton BEM

A holland sztárdizájner, Marcel Wanders tervei alapján született újjá a Bem József tér ikonikus épülete, az egykori Radetzky-laktanya, mely új funkcióját betöltve, Kimpton BEM Budapest néven került fel a fővárosi luxusszállodák térképére.

A Kimpton BEM Budapest igényesen felújított, 19. századi épülete egyszerre kínál történelmi varázst és modern eleganciát, egyedi élményt nyújtva a vendégeknek, amely tökéletesen ötvözi a város gazdag örökségét a kortárs kényelemmel. A hivatalos nyitórendezvény rendhagyó módon nem egy, hanem három napot ölelt fel, minden nap más tematikát és vendégkört célozva.

Kimpton BEM Budapest

A világ minden tájáról érkező vendégek együtt ünnepelték helyi hírességekkel az ikonikus, első kelet-európai és az első sztárdizájner által tervezett szálloda megnyitását. Az ünnepség első napja egy hivatalos beszédsorozattal indult, melyet szalagvágás és állófogadás követett. Beszédett mondott többek között Mario Maxeiner Managing Director of Northern Europe, InterContinental Hotel Group és maga a tervező, Marcel Wanders is. Ezután a vendégek felfedezhették a szálloda lenyűgöző belső tereit, és részt vehettek a Kimpton BEM Budapest különleges élményeit bemutató programokon. Az est során egyedi gasztronómiai élmények várták az érdeklődőket, Fehér Attila executive chef és csapata kivételes szortimentet állított össze az AGOS éttermet dícsérő ízekből. Az est további részében egy Charles Heidsick pezsgőkóstoló és egy külön a Kimpton BEM számára összeállított zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt, újrahangszerelt filmslágerekkel és populáris pop dalokkal.

Kimpton BEM Budapest

Külön kiemelendő volt a szeptember 12-i Grand Opening Party, amely a megnyitó egyik csúcspontja volt. A vendégek fehér öltözetben ünnepelhették ezt a kivételes alkalmat egy stílusos, elegáns atmoszférában. A talpig fehér öltözet miatt a vendégeket körülvevő különleges dizájn még szembetűnőbb volt és még inkább Marcel Wanders munkájára irányította a figyelmet. Az esten a világhírű DJ, Dimitri from Paris gondoskodott a hangulatról, a vendégek élő zenét és interaktív koktélbemutatókat élvezhettek a Huso bárban a pénteki napon. A szálloda történetét és belsőépítészeti inspirációit bemutató kiállítás is várta a látogatókat mind a három nap, amely betekintést nyújtott az épület felújításának folyamatába és a design elemek mögötti inspirációkba.

„Óriási öröm számunkra, hogy hivatalosan is megnyithatjuk a Kimpton BEM Budapest szállodát, és megoszthatjuk ezt a kivételes helyet a világgal” – nyilatkozta Attila AE Domby, szállodaigazgató. „Ez a hotel nem csupán egy szálláshely, hanem invitáció arra, hogy vendégeink úgy fedezzék fel Budapestet, hogy közben átélhetik a város gazdag történelmét és jövőbe mutató vízióját. Bízunk benne, hogy a Kimpton BEM Budapest hamarosan Budapest életének szerves részévé válik, és maradandó emlékeket nyújt mind a helyi, mind az külföldi vendégek számára.”

A Kimpton Hotels & Restaurants világszerte ismert luxusbutikhotel-márka, amely stílusos dizájnját, személyre szabott szolgáltatásait és közösségi szemléletét ötvözi. A Bill Kimpton által 1981-ben alapított márka úttörője volt az Egyesült Államokban a butikhotel koncepciójának, olyan tereket hozva létre, amelyek egyszerre exkluzívak és otthonosak, mindegyik szálloda az adott helyszín egyedi kultúráját és karakterét tükrözi.


A figyelmetekbe ajánljuk