
Magyarország is felkerült a világ legbiztonságosabb országainak TOP20-as listájára
A bizonytalan geopolitikai helyzet közepette különösen nagy figyelem övezi a Global Peace Index friss rangsorát, amely 163 országot vizsgál 23 különböző mutató alapján, a közbiztonságtól a fegyveres konfliktusokig. A 2025-ös jelentés egy régi ismerőst emelt ismét a lista élére: Izland immár a tizenhetedik egymást követő évben bizonyult a világ legbiztonságosabb országának.
A kutatás szerint Izland békességi mutatója idén további két százalékkal javult, miközben az európai térség összességében továbbra is a világ legstabilabb régiója maradt. A tíz legbiztonságosabb ország közül nyolc Nyugat- vagy Közép-Európában található, ami jól mutatja, hogy a kontinens még mindig kiemelkedően jól teljesít a globális összevetésben.
A jelentés ugyanakkor arra is rámutat, hogy Izland előnye rendkívüli: a különbség közte és a második helyezett Írország között akkora, mint Írország és a tizedik helyen álló Finnország közötti távolság. Ez azt jelzi, hogy bár sok ország számít biztonságosnak, Izland továbbra is külön kategóriát képvisel.

Nemcsak az élmezőnyben figyelhetünk meg érdekességeket. Több ország jelentős javulást ért el az elmúlt évben: Azerbajdzsán 17 helyet ugrott előre, Gambia 16-ot, Szaúd-Arábia és Peru 14-et, míg Uganda 12 hellyel került feljebb. Ezek az elmozdulások arra utalnak, hogy a békesség nem állandó adottság, hanem tudatos politikai és társadalmi döntések eredménye is lehet.
- Izland
- Írország
- Új-Zéland
- Ausztria
- Svájc
- Szingapúr
- Portugália
- Dánia
- Szlovénia
- Finnország
- Csehország
- Japán
- Malajzia
- Hollandia
- Kanada
- Belgium
- Magyarország
- Ausztrália
- Horvátország
- Németország
(Forrás: Time Out)
Olvasd el ezt is!