
Folyamatos hangrobbanások zavarják a balatonlelleieket, seregélyek állnak a háttérben
A település polgármestere, Felházi Miklós szerint a zaj hátterében a seregélyek elleni védekezés áll. Ezek a madarak tömegesen jelennek meg a szőlőültetvények fölött, olykor teljesen elsötétítve az eget, és rövid idő alatt komoly károkat képesek okozni a termésben.
– magyarázta, hozzátéve, hogy a gazdák ilyenkor az egész éves munkájukat féltik.
A városvezető hangsúlyozta, hogy a termény védelme elsőbbséget élvez, így jogilag nehéz fellépni a hangágyúzás ellen. Hozzátette ugyanakkor, hogy az önkormányzat arra kéri a gazdákat, legalább éjszaka kapcsolják ki a berendezéseket, amikor a madarak is nyugalomban vannak. A szabályozás kérdése jelenleg a kormányhivatal hatáskörébe tartozik, így helyi szinten nem tudnak kötelező érvényű előírást bevezetni.
Felmerülnek ugyan alternatívák is a madarak elriasztására: egyes gazdák napelemes riasztókat, ragadozómadarakat ábrázoló lufikat vagy védőhálókat használnának, bár ezek költségesek és nagy területen nehezen kivitelezhetők. Mások csőszöket alkalmaznak, akik személyesen járják a szőlőt és próbálják távol tartani a seregélyeket. A probléma tehát összetett: miközben a gazdák a megélhetésüket védik, a helyiek és a turisták egy része a nyugalmát félti. A megoldáshoz olyan módszerre lenne szükség, amely egyszerre óvja meg a szőlőt és biztosítja a település lakóinak csendjét.
(Forrás: Sokszínűvidék)
Olvasd el ezt is!