barcelona sagrada Familia

Az európai templomok annyira népszerűek, hogy a hívők már imádkozni sem tudnak a turisták miatt

A templomok Európa-szerte küzdenek a hívők és a turisták harcával, mivel a látogatók száma folyamatosan növekszik.


A járvány előtti időszakban a hívők és a látogatók száma közel sem volt olyan magas, mint napjainkban. A legfrissebb adatok pedig azt mutatják, hogy minden eddiginél többen keresik fel turisták a templomokat külföldi útjaik során – írja a SchengenVisaInfo.

Ez is érdekelhet: 200 év után újra eredeti helyén látható Raffaello egyik leghíresebb festménye

Barcelona egyike azoknak a városoknak, amelyek idén rekordszámú látogatót regisztráltak, meghaladva a koronavírus előtti mennyiséget. A magas látogatószám miatt hangsúlyozták, hogy a város nehezen tudja befogadni az imádkozni érkezőket, valamint a több millió látogatót, akik legfőképp az építészet iránt érdeklődnek.

Ugyanakkor más dél-európai városok is küzdenek ugyanezzel a problémával, ahová szintén több millió látogató érkezik.

A barcelonai Sagrada Família rektora, Josep Maria Turull a jelenlegi helyzetet kommentálva elárulta, hogy dolgoznak azon, hogy megelőzzék ezt, és ne jussanak el a teljes összeomlásig, utalva arra, hogy a hatóságok intézkedéseket terveznek a probléma orvoslására.

barcelona bazilika

Unsplash

Az egyik megoldás, amelyet az egyházak követelnek, hogy válasszák szét a két csoportot. Egyes templomok különálló helyeken tartanak istentiszteleteket, nem engedik be a látogatókat istentiszteleti időben, és különböző belépési sorokat tartanak.

Olvasd el ezt is!Elhagyatott templomok, ahogy még nem láttad őket

Idén tavasszal például a Vatikán külön utat nyitott azok számára, akik misére vagy imádkozásra szerettek volna belépni. A lépést azért tartották fontosnak, hogy ne szegjék kedvét a hívőknek, hiszen néha órákon át kellett sorban állni, a naponta átlagosan 55 ezer látogatónak köszönhetően.

A turisták kitiltása pedig szintén nem lenne etikus, hiszen mindenkit megillet a jog, hogy megtekintse ezen intézményeket, valamint a templomok a turisztikai piac egyik legnagyobb szegmensét jelentik, évente mintegy 330 millió ember látogatja a vallási helyszíneket szerte a világon.

A figyelmetekbe ajánljuk