
2026-tól közvetlen repülőjárat köti össze Pécset és ezt a gyönyörű német várost
Hosszú előkészítés után úgy tűnik, valóban új fejezet kezdődhet a Pécs–Pogány repülőtér történetében: 2026 márciusától újra elindulhat a menetrend szerinti légi közlekedés, méghozzá München irányába. A fejlesztés különlegessége, hogy nem önkormányzati pénzből valósul meg, hanem nagyvállalati és intézményi összefogással.
A tavasz óta zajló egyeztetések során több lehetséges üzemeltető is képbe került, végül egy, a Lufthansával együttműködő regionális partner bizonyult a legstabilabb jelöltnek. A választás stratégiai jelentőségű: a Lufthansa hálózatának köszönhetően Münchenből egyetlen átszállással akár a tengerentúli úti célok is elérhetők lesznek pécsi indulással. A tervezett megállapodás ráadásul szokatlanul hosszú távra szól, négy évre, ami ritka biztonságot ad egy regionális járat indulásakor és jelentősen csökkenti a kezdeti költségeket.
A pénzügyi háttér azonban így is komoly kihívás. A járat elindításához kétszer 100 ezer eurós forrásra van szükség: az első részletet még az év végéig, a másodikat 2026 tavaszáig kell biztosítani. Mivel a város jelenlegi költségvetése nem teszi lehetővé közpénz bevonását, eleve üzleti modellben gondolkodtak.

Az első 100 ezer euró már össze is állt: a Körber Hungária, a British American Tobacco Hungary és a Pécs–Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara vállalták a támogatást. A második ütem finanszírozásáról további vállalatokkal és turisztikai partnerekkel zajlanak a tárgyalások, és kiemelt szerepet szánnak a Pécsi Tudományegyetemnek is.
A projekt évek óta várt előrelépés a térség gazdasági és turisztikai kapcsolatai szempontjából, hiszen a közvetlen összeköttetés nemcsak a helyieknek, hanem a befektetőknek és az egyetem nemzetközi közösségének is jelentős előnyt hozhat.
(Forrás: Pécsi STOP)
Olvasd el ezt is!