Julia Peresild, az első űrben forgatott film főszereplője, akit éppen kisegítenek a Szojuz MS-18-as kapszulájából

Véget ért az első űrben készült film forgatása, a stáb visszatért a Földre

Ahogy arról már mi is beszámoltunk többször, (ismét) óriási versenyt futott egymással az Egyesült Államok és Oroszország, a tét pedig ezúttal az első űrben készült film volt. A meccset végül az oroszok nyerték, akik azóta már a forgatáson is túl vannak, sőt már a stáb is visszatért a Földre.


A legénység összesen 12 napot forgatott a Nemzetközi Űrállomáson. A Klim Shipenko rendezésével, valamint Julija Peresild főszereplésével készült film munkatársai a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat asztronautájával, Oleg Novickijjal tértek vissza a Földre október 17-én. Mindhárman a Szojuz MS-18 űrhajó fedélzetén ereszkedtek le, helyi idő szerint 10:35-kor értek földet a kazahsztáni sztyeppén – írja a Space.

Novickij – aki összesen 191 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson – még egy szerepet is eljátszott a filmben.

A Kihívás egy sebész történetét meséli el, akit az űrállomásra küldenek, hogy sürgősségi műtétet hajtson végre egy űrhajóson.

A Roszkozmosz először 2020 novemberében jelentette be a filmprojektet. A 37 éves Peresildet 3 ezer jelentkező és 20 döntős közül választották ki a szerepre. A színésznő ezzel a világtörténelem első művészévé vált, aki az űrbe repült és ott filmet forgatott.

Bár ezen ma már szinte meg sem lepődünk, olyan gyorsasággal fejlődik az űrturizmus, legutóbb például a Star Trek legendás Kirk kapitánya, a 90 éves Wiliam Shetner töltött el pár órát az űrben a Blue Origin fedélzetén.

Az oroszoknak egyébként úgy tűnik, megtetszett az űrkaland, hiszen a legfrissebb információk szerint Shipenko egy interjúban azt fejtegette, hogy a Kihívás folytatását szívesen forgatná a Hold, esetleg a Marson.

A figyelmetekbe ajánljuk