japán karácsony
A decemberi nyüzsgés nem csupán a karácsonyról szól. Rengeteg más ünnep van, amelyek kulturálisan nagy jelentőséggel bírnak a különböző régiókban. A felsoroltakon kívül még számos decemberi esemény van, de mutatunk öt (igazából négy) ünnepet a karácsony mellett.

Kwanzaa

Shutterstock

A kwanzaa-t elsősorban az Egyesült Államokban és kis számban Afrika egyes részein ünneplik. Az Egyesült Államokban az afroamerikai közösség körében népszerű, évente nagyjából ötmillió ember ünnepli a december 26. és január 1. között. Az ünnepet Dr. Maulana Karenga teremtette meg 1966-ban a Los Angeles-i Watts-i zavargások után. Karenga célja az volt, hogy alternatívát adjon a feketéknek a meglévő karácsonyi ünnepekkel szemben, és lehetőségük legyen önmaguk és történelmük ünneplésére, ahelyett, hogy egyszerűen utánoznák a „domináns társadalom gyakorlatát".

A kwanzaa név a „matunda ya kwanza" kifejezésből származik, ami szuahéli nyelven „első gyümölcsöt" jelent. Minden család a maga módján ünnepli a kwanzaa-t, de legfőképp dalokból, táncokból, mesemondásból és versolvasásból tevődik össze, kiegészítve az afrikai dobokkal és a nagy, hagyományos étkezésekkel.

A hét éjszaka mindegyikén összegyűlnek a családok, és egy gyermek meggyújtja az egyik gyertyát a Kinarán (hétágú gyertyatartó, kifejezetten a kwanzaa ünnepére), majd a hét alapelv, az afrikai kultúra értékeinek egyikéről beszélgetnek, majd december 31-én afrikai lakomát, úgynevezett karamut tartanak.

Hanuka

Shutterstock

A karácsony mellett a legismertebb ünnep. A zsidó naptár a holdcikluson alapul, így a hanuka bárhová eshet a Gergely-naptárban november 28. és december 26. között – a zsidó naptárban viszont az időpont állandó. Idén már véget is ért: 2021. november 28. vasárnap estétől, december 6-a hétfő reggelig tartott.

A fény ünnepének is nevezik, ahol a Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására és a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeznek.

A zsidók a hanuka alatt minden nap gyújtanak egy ágat kilencágú gyertyatartón (ami nem összekeverendő a menórával), amivel a szent gyertyatartó, a menóra előtt tisztelegnek, amely egy napra elegendő olaj mellett nyolc napon át égett a hagyomány szerint.

Hanuka alatt általában a gyerekek egy négyoldalú pörgettyűvel játszanak, trenderlivel, emellett olajban sült ételek készülnek és hanukai dalok csendülnek fel. Akárcsak karácsonykor, hanuka alatt is van ajándékozás, gyakran az ünnep minden napján.

Las Posadas

Shutterstock

A Las Posadas-t elsősorban Latin-Amerikában, Mexikóban, Guatemalában, Hondurasban, Kubában, Spanyolországban és az Egyesült Államokban élő spanyolajkúak ünneplik, jellemzően minden évben december 16. és 24. között. Az ünnep megemlékeznek Mária és József utazásáról Nazaretből Betlehembe. A Las Posadas már több mint 400 éve, 1586-ban kezdődött, és több mint 400 éve mexikói hagyomány része. Érdekesség, hogy kezdetben még az aztékoknál a háború és nap istenének, Huitzilopochtli tiszteletére rendezték, majd az evangelizáció után lett Mária és József a központi szereplő.

Minden régióban kicsit máshogy ünneplik, de általában egy egy körmenettel kezdődik, gyertyákkal, énekekkel és a felvonulást vezető Mária és József jelmeze is megjelenik. A Las Posadas minden estéjén van ajándék, dal és ima. Emellett az elmaradhatatlan piñata is előkerül, ami egy olyan figura, amelyet hagyományosan papírmaséval bevont agyagedényből készítenek, és élénk színű selyempapírral festenek vagy díszítenek, hogy édességgel, gyümölccsel vagy más finomsággal töltsenek meg a gyerekeknek.

Holdújév

Getty Images

A kínai holdújév a világ egynegyede számára az év legnagyobb ünnepét jelenti, amelyet Kína mellett más kelet-ázsiai országokban is ünnepelnek.

A kínai naptár első hónapjának 15. napján ünneplik, ami a nyugati naptár szerint általában valamikor februárra esik (2022-ben február első napjára).

Az ünnep a kínai újév végét jelzi; a családi összetartozást, a megbocsátást és a békét szimbolizálja. A tevékenységek közé tartozik a lámpások meggyújtása, ami miatt lámpásfesztiválnak is nevezik az időszakot. Emellett tűzijátékok és drónok repkednek, oroszlán- és sárkánytáncokat járnak az emberek, valamint előkerül tang jüan gombóc, amelyeket levesben tálalnak. Az esemény mintegy 40 napig tart, és az egyik legintenzívebb gazdasági időszaka is az országnak, hiszen milliók kelnek útra a holdújév alkalmából.

A japán karácsony

Shutterstock

Annak ellenére, hogy Japánban a lakosság csupán egy százaléka keresztény, még megünneplik a karácsonyt. Nem is akárhogy.

Lényegében az ünnepi időszakot teljesen az ellenkező módon ünneplik, mint a nyugati országok. Japánban a karácsony a barátok és a párok ünnepe, ami a bulikról, a közös vacsorákról és az ünneplésről szól. Kicsit hasonlóan a Valentin-naphoz.

Néhány évtizede kezdték csak el a karácsonyt ünnepelni, és inkább a „boldogság terjesztésének", semmint vallási ünnepnek tartják. A japán ünnepi időszak egyik érdekessége, hogy a szenteste (december 24.) az év legromantikusabb napja. Ez a Valentin-nap japán változata.

Az egyik legérdekesebb tradíció pedig a KFC-hez köthető. Mivel mindenki csirkét eszik karácsonykor, ezért az étteremlánc előtt kígyózó sorok állnak. Mindezt a KFC az 1974-ben indított „Kentucky for Christmas!”reklámkampányának köszönheti.


A figyelmetekbe ajánljuk