
Csodálatos, 360 fokos felvételt készített a NASA a Mars felszínéről – videó!
A képek színeit úgy módosították, hogy megfeleljenek annak, ahogy az emberi szem érzékelné a Mars tájának látványát a Földi fényviszonyok között. Az úgynevezett „boxwork” mintázatok a magasból nézve úgy néznek ki, mint a pókhálók – ezek a képződmények már a Curiosity 2012-es landolása előtt is felkeltették a tudósok érdeklődését.
A szakértők és tudósok ugyanis úgy gondolják, hogy milliárd évekkel ezelőtt talajvíz szivárgott át a kőzetek repedésein, és az ott lerakódott ásványi anyagok úgy formálódtak, mint a cement: szabályosan megkeményedtek a kőzet belsejében. Ezután a folyamat után a Mars szelei lassan lekoptatták a környezetben lévő kőzeteket, így felszínre kerülhettek ezek az ellenálló gerincrendszerek.
A panorámaképen egyébként a Curiosity nyomai is jól láthatók – egészen pontosan a kép közepén. A távolban, a jobb oldalon egy kisebb sziklaalakzat vehető ki, amelynek a kutatók a Texoli nevet adták. Messzebb, a kép felső részének közepén a Gale-kráter pereme is kivehető. A Curiosity 2014 óta járja a Mount Sharp nevű, csaknem 5 kilométer magas hegy lábait – ez a Gale-kráter belsejében található.
Az űreszközt – melynek köszönhetően most 360 fokos panorámaképben gyönyörködhetünk – a NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) építette a kaliforniai Caltech Egyetem irányításával. A küldetést a JPL vezeti a NASA tudományos részlegének megbízásából a Mars-kutatási program keretében. A Mastcam kamerát a Malin Space Science Systems tervezte és működteti – derül ki a NASA JPL cikkéből.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Scott Solomon, a Rice Egyetem biotudományi professzora valós lehetőségként beszél a marsi életről, és azt, hogy az emberiség állandó településeket hozzon létre a vörös bolygón, nem is látja olyan távolinak. Az emberi szervezet a marsi körülményekhez való alkalmazkodásáról itt olvashattok bővebben.
Olvasd el ezt is!