Amikor az óriáscsillagok hatalmas robbanásokban, úgynevezett szupernóvákban pusztulnak el, átmenetileg az univerzum legfényesebb objektumai közé tartoznak. Egyetlen szupernóva több százmilliárd csillag együttes fényét is túlragyoghatja.
Hogy némi perspektívát adjunk, a közeli Betelgeuse csillag bármelyik nap felrobbanhat. Ez egy úgynevezett „csillagászati bármelyik nap", ami azt jelenti, hogy valamikor a következő néhány millió évben. Bár a csillag több mint 600 fényévre van tőlünk, amikor szupernóvává válik, a Nap után a második legfényesebb objektum lesz az égbolton. A Betelgeuse nappal is látható lesz, fényesebben ragyog majd, mint a telihold. A robbanás csúcspontján néhány hétig olyan erős lesz a ragyogása, hogy az éjszaka közepén árnyékot vet.
A félelmetes jelenség ellenére a szupernóva látható fénye a kibocsátott energiának csak egy parányi töredékét teszi ki. És emellett, bár az intenzív mennyiségű látható fény vakságot okozhat, nem nagyon van egyéb súlyos hatása. Aggasztóbb a szupernóvához kapcsolódó nagy energiájú sugárzás, amely általában röntgen- és gamma-sugárzás formájában jelentkezik.
A nagy energiájú sugárzás katalizálhatja az oxigént, eltávolítva a Föld védő ózonrétegét. Az ózonréteg nélkül a bolygónk felszínén található életet a Napból érkező ultraibolya sugárzás a teljes erejével sújtaná, ami könnyen kihaláshoz vezethet.
A sugárzási robbanás a szupernóva első néhány másodpercében következik be, de a jelenség még nagyobb veszélyt jelent a későbbiekben. A kozmikus sugárzás fénysebességre felgyorsult szubatomi részecskéi végül több száz vagy ezer évvel később törnek ki az örvényből. Ezek a szupernóva teljes energiájának jelentős részét magukkal viszik, és képesek az ózonrétegek leépítésére, valamint halálos sugárzással áztatják el a bolygó felszínét.
Ez is érdekelhet: A NASA most közzéteszi a felrobbanó csillagról készült felvételeit
Ilyen események a múltban is megtörténhettek. A holdi regolit és a mélytengeri magok elemzése jelentős mennyiségű vas-60-at mutat, a vas egy olyan radioaktív izotópját, amely csak szupernóvákban keletkezik. A vas-60 jelenléte arra utal, hogy a Földet néhány millió évvel ezelőtt pusztító szupernóva-kilövellés érhette el.
A gamma- és kozmikus sugárzás által jelentett veszélyek alapján a csillagászok már arra a következtetésre jutottak, hogy viszonylag biztonságban vagyunk, hiszen nincsenek olyan közeli szupernóvajelöltek, amelyek veszélyt jelenthetnének a földi életre.
A csillagászok azonban egy új potenciális problémát találtak, amelyet az arXiv preprint adatbázisba októberben feltöltött tanulmányukban írtak le: a szupernóvák egy bizonyos osztálya a halálos sugárzás egy extra, nagy távolságra terjedő formáját szabadíthatja fel, amely komoly veszélyt jelent a Földhöz hasonló bolygókra.
A szupernóvák e különleges osztálya akkor jön létre, amikor egy élete végéhez közeledő csillagot vastag anyagkorong vesz körül. A kezdeti szupernóva-robbanás után lökéshullám alakul ki, és belecsapódik ebbe a korongba. A lökéshullám hihetetlenül magas hőmérsékletre hevíti a korongot, aminek következtében az objektum nagy mennyiségű röntgensugárzást bocsát ki.
Ez a sugárzás óriási mennyiségű energiát képes magával ragadni és rendkívül nagy távolságokra tud eljutni. A csillagászok a nemrégiben végzett tanulmányukban megállapították, hogy a legfényesebb röntgensugárzású szupernóvák képesek elborítani egy bolygó ózonrétegét, akár 50%-kal is kimerítve azt, ami bőven elegendő egy kihalási esemény kiváltásához, mégpedig hihetetlen, 150 fényévnyi távolságig.
Az ilyen típusú szupernóvák halálos hárma ütést jelentenének, hiszen hónapokkal vagy évekkel a kezdeti kitörés után egy nem akármilyen röntgensugárzás sújtana egy már eleve is sebezhető bolygót. Aztán több száz vagy ezer évvel később jönnek a kozmikus sugarak, és befejezik a munkát, mielőtt a bioszférának esélye lenne helyreállni és feltölteni a védőréteget.
Szerencsére a Föld továbbra is biztonságban van, mivel nem tudunk semmilyen közelben lévő röntgensugaras szupernóvajelöltről. Ez az új tanulmány azonban további korlátokat szab a galaktikus lakhatósági zónának, vagyis annak a régiónak az egyes galaxisokban, amely alkalmas az élet fenntartására.
Az új tanulmány azt mutatja, hogy a galaktikus lakhatósági zóna belső széle valószínűleg távolabb van a galaxis magjától, mint azt eddig feltételeztük. Annak ellenére azonban, hogy itt-ott eltalálják, a Föld az egész galaxis egyik legbiztonságosabb környékén van.
Forrás: Space.com
Nyitókép: Illusztráció. / Getty Images