Az, hogy életünk nagy részét munkával töltjük, önmagában nem feltétlenül rossz dolog – kivéve, ha unatkozunk.
A London Business School szervezeti viselkedés professzora, Dan Cable egy különös tanulmányt vizsgálva rájött, hogy az emberek körülbelül 70 százalékát nem foglalkoztatja az, amit egész nap csinál, sőt körülbelül tizennyolc százalékát egyenesen taszítja. Utálni a munkát, a munkahelyünket normálisnak hangozhat, de Cable egyfajta humanista betegségnek nevezi a pejoratív felfogást a munkáról.
Ez is érdekelhet: Mikor érdemes munkahelyet váltani? Tényleg a tíz év a határ?
Cable a munkahelyi unalom civilizációs gyökereit az ipari forradalom utáni évtizedekre vezette vissza. A tizenkilencedik század közepén egy cipővásárló elment a helyi suszterhez. Az üzletben dolgozó emberek mindegyike figyelte a betérő vásárlót, majd készítettek neki egy cipőt. A század vége felé azonban teljesen más elképzelése támadt az embernek, hiszen már nem két pár cipőt kellett eladniuk naponta, hanem kétmilliót.
Ez a hatalmas termelékenységnövekedés azzal járt, hogy a munkát rendkívül részletesen felbontották, ahol ugyebár a legtöbb ember nem találkozik az ügyféllel. A legtöbb ember nem találja fel a cipőt. A legtöbb ember valójában nem látja a cipő elkészülését az elejétől a végéig. Így pedig elveszett az alkotás és szenvedély.
Az egyre nagyobb lépték és hatékonyság érdekében elvették a szakma értelmét.
Az ebből adódó feladatok jellege pedig nem tesz jót agyunk ventrális striatumnak nevezett részének. Hiszen a ventrális striatum arra ösztönöz minket, hogy fedezzük fel annak határait, amit tudunk, így pedig arra sarkal, hogy legyünk kíváncsiak. És bár viccesen hangzik, de ez az állapot „elküldi az elménket" az olyan munkahelyekről, amelyek már nem kínálnak esélyt arra, hogy bármi újat tanuljunk. Így ha folyamatosan unatkozol a munkád során, lehet, hogy érdemes lenne váltani.
