Eric Schmidt, a Google korábbi vezérigazgatója a The Wall Street Journal tanácsának csúcstalálkozóján arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy a mesterséges intelligencia egzisztenciális kockázatot jelent, amely sok-sok ember sérüléséhez vagy halálához vezethet.
Mielőtt azonban egy rosszindulatú mesterséges intelligencia esélyt kapna arra, hogy mindannyiunkat elkapjon – vagy legalábbis feleslegessé tegye a munkánkat –, az emberiség talán már most megelőzi ezt a disztópikus eshetőséget azzal, hogy kevesebb gyermeket vállal.
Ez is érdekelhet:Egy mesterséges intelligencia ki akarta irtani az emberiséget a Föld érdekében
Schmidt elárulta, hogy nem születik elég gyermek, ami demográfiai válsághoz vezethet.
Az összes demográfiai adat azt mutatja, hogy hiányozni fognak az emberek a munkahelyekről. Szó szerint túl sok a munkahely, és nincs elég ember legalább a következő 30 évre
– tette hozzá Schmidt.
Legutóbbi megjegyzéseit azokra az aggodalmakra reagálva tette, hogy a mesterséges intelligencia automatizálása jelentős munkahelyi zavarokat okozhat. De mivel már most is kevesebb gyerek születik, úgy tűnik, hogy nem hohy félni kell tőle, hanem szükség lesz a mesterséges intelligenciára, hogy kisegítse a munkaerőpiacot.
A technológiai vezetők ennek ellenére egyértelműen küzdenek azzal, hogy mit kezdjenek az MI által okozott potenciális munkahelyvesztéssel.
Olvasd el ezt is!6 pillanat, amikor a mesterséges intelligencia a frászt hozta az emberiségre
Schmidt szerint azonban az, hogy a munkaerőhiányt hatékonyabb mesterséges intelligenciával pótolják, hosszú távon még mindig pozitívum, még akkor is, ha ez a közeljövőben további tömeges elbocsátásokat jelent.
Mit kell tehát tennie egy társadalomnak, hogy felkészüljön a jövőre? Schmidt szerint a mesterséges intelligencia ipara jobban jár, ha önmagát szabályozza, és a kormányok nem szólnak bele ebbe a folyamatba.
De vajon tényleg a mesterséges intelligencia a válasz a növekvő munkaerőhiányra? Schmidt szerint igen.