mesterséges intelligencia
Shutterstock

Illusztráció

Bejelentkezett a választásokra egy új, mesterséges intelligencia vezette párt

Előbb-utóbb várható volt, hogy lesz ilyen is.

Bemutatkozott Dániában a The Synthetic Party, azaz A Szintetikus Párt, amely azt reméli, hogy gyorsan parlamenti helyet szerez magának. Nem mellesleg a párt vezére egy Lars nevű mesterséges intelligencia chatbot, akinek minden politikai döntése MI-alapú.

Asker Staunæs, a párt alapítója és a MindFuture nonprofit művészeti és technológiai szervezet művész-kutatója elmondta, hogy „Leader Lars" kifejezetten az „1970 utáni dán szélsőséges pártok által kialakított politikára van kiképezve" – így szerinte a párt célja, hogy kollektíven képviselje a mai dán szavazók nagyjából 20 százalékát, akiknek a pártjai továbbra sem képviseltetik magukat a parlamentben.

Az összes perempárt adatait képviseljük, tehát az összes olyan pártot, amely megpróbál bejutni a parlamentbe, de nincs mandátumuk. Tehát olyan személyekről van szó, akik kialakítottak egy saját politikai víziót, amelyet szeretnének megvalósítani, de általában nincs meg hozzá a pénzük vagy az erőforrásuk

– mondta Staunæs.

A Leader Lar bizonyos értelemben eredendően populista, mivel „politikája" – amely többek között az alapjövedelmet is támogatja – teljes egészében a meglévő szavazók adataiból táplálkozik. Ettől függetlenül beszédes, hogy maga Staunæs sem hisz feltétlen abban, hogy a Leader Lars demokratikusan gondolkodna.

A mesterséges intelligencia a gépi tanulás formájában már annyi emberi inputot szívott magába, hogy mondhatjuk azt, hogy bizonyos értelemben mindenki részt vesz a modellekben az interneten beküldött adatokon keresztül

– mondta Staunæs, honnan gyűjtötték a szavazók preferenciáit.

Fontos, hogy mivel a Leader Lars valójában egy gép, nem indulhat maga is a közhivatalokért. Ugyanezek a szabályok azonban nem vonatkoznak a párt emberi tagjaira, akik elméletileg elindulhatnak majd.

Leader Lars a párt vezéralakja. Dánia képviseleti demokrácia, tehát olyan emberek lennének a szavazólapon, akik a pártvezért képviselik, és akik elkötelezettek amellett, hogy a mesterséges intelligencia médiumaként működjenek

– mondta.

Érdemes hozzátenni, hogy a párt eddig csak 11 aláírással rendelkezik a 20 ezerből, ami szükséges ahhoz, hogy elindulhassanak a választásokon, ami egyébként pár hét múlva lesz, november 1-jén.

(Futurism)


A figyelmetekbe ajánljuk