Masarik/Shutterstock
augusztus 11., 2025  ●  Tudomány
Hamu és Gyémánt

1,5 millió éves indonéz leletek változtathatják meg az emberi evolúcióról alkotott képünket

Különleges leletek kerültek elő az indonéziai Celebesz szigetén: a kőeszközök, amelyek akár 1,5 millió évesek is lehetnek, új megvilágításba helyezik az emberi evolúció idővonaláról alkotott elképzeléseinket.

A Nature folyóiratban augusztus 6-án megjelent tanulmány szerint a 2019 és 2022 között végzett ásatások során hét kőeszközt találtak a Calio nevű lelőhelyen. Az eszközök kovakőből készültek egyszerű pattintással, egyet közülük utólag meg is éleztek. Ahogy Adam Brumm, a Griffith Egyetem régészprofesszora, a kutatás egyik vezetője kiemelte: éles, vágásra és kaparásra tökéletesen alkalmas, általános felhasználású tárgyakról van szó.

A felfedezés érdekessége, hogy a lelőhely üledékrétegeinek kormeghatározása alapján az eszközök 1,04 és 1,48 millió évesek lehetnek. Ez azt jelenti, hogy az eddigi feltételezésekhez képest már sokkal korábban is jelen voltak a Homo sapiens elődei Celebesz szigetén.

A kutatók egyelőre nem tudják, melyik fajhoz tartoztak az eszközök készítői. Brumm szerint valószínű, hogy a Homo erectus vagy egy hozzá hasonló faj alkotta őket, ám biztos választ csak akkor adhatnak, ha előkerülnek a csontmaradványok is. Az eszközök célja sem ismert még, bár valószínűleg ételszerzéshez vagy faeszközök készítéséhez használták őket, írja a Live Science.

A tudósok szerint az is elképzelhető, hogy Celebesz ősi lakosai voltak az apró termetű Homo floresiensis vagy Homo luzonensis ősei.
Nyitókép: Illusztráció / Masarik/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök