Magyarul követhetjük élőben a NASA Marsra szállását
Mi is figyelemmel követtük, ahogy már-már tumultus alakult ki a Mars körül, annyian próbálják egyszerre meghódítani. Most a felküldött marsszondák célegyenesbe érkeztek, amit a Svábhegyi Csillagvizsgáló közösségi oldala élőben közvetít és kommentál is.

A tavalyi év nyarán három különböző ország három igen különböző szondája indult majdnem 500 millió kilométeres útjára. Közülük elsőként érkezett meg az Emirátusi Al-Amal (Remény) majd az ősi kínai versről nevét kapó Tianwen-1 (Kérdések az éghez). Harmadszorra érkezik meg az amerikai Perseverance (Állhatatosság) űrszonda február 18-án.

A több mint fél éves út csak az izgalmak kezdete volt. Az ereszkedés roppant nehézségeire egy páratlanul összetett megoldást kieszelő mérnökök nem véletlenül hívják a rettegés hét percének a folyamatot. A marsjárót hőpajzs védi majd a pokoli forróságtól, de ejtőernyő, sőt rakéták is segítségére sietnek majd a leszállás folyamán – írja az esemény.

Az égi darunak nevezett megoldást már egyszer kipróbáló NASA-val együtt a Svábhegyi Csillagvizsgáló is végigköveti a landolás pillanatait, és a nézőkkel szorítanak közösen holnap este kilenc órától a marsi élet nyomait kereső marsjáróért – mindezt élő közvetítéssel és szakkommentárral kísérve. Ha valaki szeretne becsatlakozni a landolás pillanataiba, itt tudják megtenni majd.


A figyelmetekbe ajánljuk