okos ember

Kiderült, miért lehet egyesek IQ-ja magasabb az átlagnál

Sokat számít a koncentrációképesség, amit az agy régiói közötti átjárás tesz lehetővé.

A magasabb IQ-val rendelkező emberek stabilabb kölcsönhatásokkal rendelkeznek az agyuk különböző régiói között - derül ki egy tanulmányból, amit a PsyBlog szemlézett röviden. Az eredmény hozzájárul ahhoz a tudományos vitához is, hogy miért intelligensebbek egyes emberek társaiknál.

Egyesek szerint a magas IQ-jú agyak hatékonyabbak, mások szerint az agyi régiók közötti kiváló kapcsolatok generálják a magasabb kognitív képességeket. A most bemutatott tanulmány egy árnyaltabb válasszal állt elő:

az agyi feldolgozás stabilitása az, ami a legjobb idegi eredményeket produkálja.

A tanulmány szerint a magasabb intelligencia az agyban a magas integrációs állapotokhoz kapcsolódik – amikor a különböző területek jól működnek együtt. Ezek szerint a magasabb intelligenciával rendelkező emberek agya hatékonyabban tudja összehangolni a különböző régiókat.

A vizsgálatban 281 ember vett részt, akiknek az agyi szkennelések mellet különböző IQ-teszteket is ki kellett tölteni. A kutatók elemezték a résztvevők agyáról alkotott képeket, és megnézték, hogy mennyire integráltak.

Az agy moduláris felépítésű: az egyik terület a látásban, egy másik az érzelmekben, egy harmadik a döntéshozatalban játszik szerepet (és így tovább).

A tanulmány azonban azt találta, hogy a modulok közötti integráció összefügg a magasabb IQ-val. A vizsgálatból kiderült, hogy ez az integráció az agy azon régióiban volt a legmarkánsabb, amelyek a figyelem szempontjából fontosak.

Jelenleg azt nem tudjuk, hogy a stabilabb agyi kapcsolatok a magasabb intelligencia forrása vagy következménye. Eredményeink azonban arra utalnak, hogy a kontrollált figyelem folyamatai – vagyis a koncentráció fenntartásának és a feladatokra való összpontosításnak a képessége – fontos szerepet játszhatnak az általános intelligencia szempontjából

– mondta Kirsten Hilger, a tanulmány vezető szerzője.


A figyelmetekbe ajánljuk