kreativitás origami

Ezzel a 4 perces teszttel könnyedén kiderítheted, hogy eléggé kreatív vagy-e

Vajon mi a kreativitás? És mérhető-e? Mitől lesz egy ember kreatívabb másoknál? Ezekre a kérdésekre először talán nem is igazán tudnánk a választ, 2021-ben azonban néhány tudós mégis arra vállalkozott, hogy kifejlesszenek egy tesztet, amivel a kreativitás legtöbb aspektusa mérhetővé válik.


A teszt mindössze 4 perc alatt elvégezhető, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy tudjuk, hogyan működik. A Divergens Association Task (DAT) nevet viselő módszer – mely 8914 önkéntes válaszainak elemzése alapján méri a kreativitást – arra kéri a kitöltőit, hogy nevezzenek meg 10 olyan főnevet, melyek jelentése a lehető legtávolabb állnak egymástól. A „macska” mellé például ne a „kutyát” tegyük be – lévén mindkét esetben egy háziállatról van szó –, gondoljunk inkább egy tárgyra, ami lehet a „könyv”, „toll”, esetleg a „szék”.

Ezt követően a teszthez lefejlesztett számítógépes algoritmus megméri, mekkora a szemantikai távolság a két szó között – vagyis azt, hogy két főnévnek mennyi köze van egymáshoz.

Ez is érdekelhet: Túlhajszolt, adrenalinfüggő társadalom vagyunk kreativitás nélkül

Több elmélet is azt állítja, hogy a kreatív emberek képesek több eltérő ötletet generálni. Ha ez igaz, akkor a nem kapcsolódó szavak egyszerű megnevezése, majd a köztük lévő szemantikai távolság mérése a divergens gondolkodás (kreativitáshoz kapcsolódó fogalom, jelentése szabálytalan, eredeti gondolkodásmód – a szerk.) objektív mérőszámaként szolgálhat

– írták tanulmányukban a kutatók.

Másik cikkünk a témába: Gondban vagy a kreativitással? Ez az 5 szokás segíthet!

Természetesen nem a DAT az első teszt, amely az emberek kreativitását méri, a többi módszerrel ellentétben azonban hatalmas előnye van: egyszerűen és gyorsan kitölthető, továbbá nem igényel semmiféle emberi értékelést, ami torzítaná az eredményeket.

A teszt erre a linkre kattintva tölthető ki.

Forrás: ScienceAlert

A figyelmetekbe ajánljuk