ootheca
Fotó: Shutterstock

Ha ilyet látsz a karácsonyfádon, azonnal szabadulj meg tőle!

Hamarosan mindannyian elindulunk beszerezni a karácsonyfánkat – van azonban egy apró jel, ami arról árulkodik, hogy jobb, ha inkább be se visszük a lakásba a frissen vásárolt fenyőt.


Ahogy az IFLScience is kiemeli, fontos, hogy alaposan nézzük át az újonnan vásárolt karácsonyfánkat, mielőtt bevisszük a lakásunkba. Egy amerikai család ugyanis nemrég diószerű kinövéseket talált a fáján, amelyekről aztán hamar kiderült: valójában több száz imádkozó sáska petéit tartalmazzák.

ootheca egy feny\u0151n

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Az Ohio államban élő Andrea Coward és családja úgy döntött, hogy idén karácsonyra kivágnak egy fenyőt egy közeli farmról.

Két héttel azután, hogy bevitték a házukba, mozgást észleltek a tűlevelek között, majd rádöbbentek, hogy rengeteg sáska vette birtokba a fát.

A fa ágain voltak, majd elkezdtek futni

– mondta Coward.

Leszaladtak a fáról, majd a padlón keresztül szétszóródtak mindenfelé.

Veszély persze nem fenyegette a családot, sőt, egy ilyen a szituációban kizárólag a sáskák kerülhetnek bajba. Mivel ugyanis egy lakásban nem találnak megfelelő táplálékot, kikelés után hamar éhen hal az összes egyed.

Éppen ezért fontos, hogyha hasonló gömbbel találkozunk a karácsonyfánkon, vágjuk le az érintett ágakat, és vigyük ki őket a kertbe.


A figyelmetekbe ajánljuk