Család fenyőfát választ
Fotó: Shutterstock

A drágulás mértéke átlagosan 5-10 százalék lesz

Kiderült: ennyivel kerülnek többe idén a fenyőfák

A karácsonyi időszaknak vannak olyan elemei, melyek elengedhetetlenek: ilyen a bejgli, a mézeskalács, sokaknál a Reszkessetek, betőrök! és természetesen a feldíszített fenyőfa. Utóbbinak az árai évről-évre növekednek és az előrejelzések szerint ez idén sem lesz másként.


A tökéletes fenyőfát megtalálni nem egyszerű feladat, főleg úgy, hogy bármilyen fenyőről is legyen szó, az árcédulákon lévő összegek idén is magasabbak lesznek. A Haszon beszámolója szerint 2025-ben a vásárlók 72 százaléka legalább 7 ezer forintot tervez költeni erre a célra, ezen belül 44 százalék azoknak az aránya, akik akár 10 ezer forintnál nagyobb kiadással is számolnak. 15 ezer forintnál magasabb kiadással minden ötödik vevő számol.

Ez is érdekelhet! Ünnepi sütikalauz: 4 különleges téli desszert Európából

Az idei szezonban is áremelkedésre lehet számítani, átlagosan 5-10 százalékkal kerül majd többe idén egy fenyő, mint tavaly.

Feny\u0151f\u00e1k

Még mindig a nordmann a legnépszerűbb a fenyők között

Fotó: Shutterstock

A lucfenyőt 5000-5500 forint között, az ezüstfenyőt 6-8 ezer, míg a nordmann fenyőt 8-10 ezer forint közötti méterenkénti áron találjuk majd meg az utcai és a piaci standokon.

S bár hiába a nordmann a legdrágább fajta, a vásárlók nagy többsége még mindig ezt a típust részesíti előnyben: a megkérdezettek 62 százaléka tervez nordmann fenyőt beszerezni. A második helyen a lucfenyő áll: ezt a válaszadók 22 százaléka választja, míg ezüstfenyőt csak 14 százalék szeretne vásárolni.

Ezt is olvasd el! 5 európai karácsonyi vásár, ahol a gyerekek is jól érzik majd magukat

A portál emlékeztet, hogy Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, ami a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi. Az árdrágulás mögött pedig elsősorban az áll, hogy a melegebb időjárás miatt elszaporodó kártevők írtására egyre többet kell költeniük az árusoknak.


A figyelmetekbe ajánljuk