Dél-Amerika déli csúcsa a modern ember vándorlásának egyik legvégső állomása volt. Amikor őseink Afrika felől fokozatosan elfoglalták a Föld minden zugát, ez a vidék számított az utolsó határnak. Eddig a legrégebbi, biztos emberi jelenlétet igazoló lelőhely az argentin pampákon, Arroyo Secóban feküdt – nagyjából 14 ezer éves maradványokkal.
A korai népességről azonban meglepően keveset tudtunk. Ennek főként az lehet az oka, hogy az ősi dél-amerikai DNS-kutatások sokáig messze elmaradtak az európai és ázsiai vizsgálatoktól.
A november elején publikált tanulmány több mint 238, akár tízezer éves maradvány genetikai elemzésével dolgozott, és tízszeresére növelte a közép-déli régióból származó minták számát. A kutatók összevetették ezeket további 588 őslakos ember DNS-ével, végül pedig az egypontos nukleotid-polimorfizmusok – a genom apró, de árulkodó különbségei – alapján körvonalazódott egy eddig ismeretlen vonal.
– fogalmazott Javier Maravall López, a Harvard Egyetem kutatója, aki szerint olyan, mintha az egykori települések szigetszerűen léteztek volna egymás mellett, alig keveredve egymással.
A tanulmány továbbá arra jutott, hogy ez a népesség nagyjából 3300 évvel ezelőtt terjeszkedhetett dél felé, ahol később fokozatosan összeolvadt a pampák közösségeivel – domináns genetikai örökséget hagyva maga után. Bár kapcsolatba kerültek más csoportokkal, a vizsgálatok szerint mégis ritkán házasodtak saját közösségükön kívül, amely tovább erősítette genetikai sajátosságaikat.
Olvasd el ezt is!