jegesmedve a megolvadt jégtáblák között
Fotó: Yomex Owo / unsplash

Egy új tanulmány már az idővonalat is felállította a hatodik tömeges kihaláshoz

A japán Tohoku Egyetem klímakutatója számításokat végzett, és arra jutott, hogy a mostani tömeges kihalás nem hasonlít az előző öt eseményhez.


Az elmúlt 540 millió év során többször is előfordult már, hogy a Föld viszonylag rövid geológiai idő alatt elveszítette a legtöbb faját. Ezeket az eseményeket tömeges kihalásnak nevezzük, melyek szorosan követik az éghajlatváltozást, legyen szó szélsőséges felmelegedésről vagy lehűlésről, vagy aszteroidák, vulkáni tevékenység által kiváltott változásokról – fejti ki a Science Alert.

Kunio Kaiho kutató a Föld felszíni átlaghőmérséklete és a bolygó biológiai sokfélesége között lineáris hatást talált: minél nagyobb a hőmérsékletváltozás, annál nagyobb a kihalás mértéke. Az eredetileg a Biogeosciences folyóiratban megjelent tanulmányában kifejti, hogy

a globális lehűlések esetében a legnagyobb tömeges kihalások akkor következtek be, amikor a hőmérséklet megközelítőleg 7°C-kal csökkent, vagy felmelegedés esetében nagyjából 9°C-kal nőtt.

A számítások szerint az évszázad végére a jelenlegi globális felmelegedés várhatóan "még" csak 4,4°C-kal növeli a felszíni hőmérsékletet.

l\u00e1ny t\u00fcntet a kl\u00edmav\u00e1ls\u00e1g miatt

Fotó: Lewis Parsons / unsplash

A 9°C-os globális felmelegedés a legrosszabb forgatókönyv szerint sem fog megjelenni az antropocénben legalább 2500-ig. De a jövőbeli antropogén kihalás mértékének előrejelzése kizárólag a felszíni hőmérsékletet felhasználva nehéz, mert az antropogén kihalás okai különböznek a geológiai időkben bekövetkezett tömeges kihalások okaitól

− ismerte el Kaiho.

A tudós nem tagadja, hogy a szárazföldön és a tengerekben már most is sok kihalás történik az éghajlatváltozás miatt; de nem számít a veszteségek ugyanolyan arányára, mint korábban. Nem csak az éghajlatváltozás mértéke veszélyezteti ugyanis a fajokat, az is létfontosságú, hogy az milyen gyorsan következik be.

kihal\u00e1sban l\u00e9v\u0151 bar\u00e1tkesely\u0171 \u00fcl egy \u00e1gon

Fotó: Abhisek Singh / unsplash

A Föld legnagyobb tömeges kihalási eseménye az akkor ismert fajok 95 százalékát pusztította el 60 000 év alatt, mintegy 250 millió évvel ezelőtt. A mai felmelegedés azonban sokkal rövidebb idő alatt következik be, köszönhetően a fosszilis tüzelőanyagok emberi kibocsátásának. Lehet, hogy a hatodik kihalásban nem a felmelegedés mértéke miatt pusztul ki több faj, hanem a változások gyors tempója miatt, amihez a fajok nem tudnak alkalmazkodni.

Akárhogy is szeletelik fel a tudósok az adatokat, sajnos egyértelmű, hogy sok faj eltűnik a Föld színéről, hacsak nem tudjuk megállítani az éghajlatváltozást. A veszteségek pontos százalékos aránya és időzítése továbbra is vita tárgyát képezi.

A figyelmetekbe ajánljuk