A karácsonyi üstökös, ami megalapozta a modern csillagászatot

Az 1P/Halley, közismert nevén a Halley-üstökös az egyetlen rövid periódusú üstökös, amely szabad szemmel is jól megfigyelhető a Földről. Keringési ideje 75–76 év, így egy emberöltő során akár kétszer is feltűnhet az égen. Ennek köszönhetően a történelem egyik legjobban dokumentált üstököséről beszélhetünk, amely számos jelentős korszak tanújaként bukkant fel. Megjelenését például az 1066-os hastingsi csatához is kötik, amelyet a Bayeux-i kárpit is megörökített.

Bár az üstököst már az ókor óta ismerték, csak a 17. század végén vált egyértelművé, hogy az időről időre feltűnő égi jelenség minden alkalommal ugyanahhoz az égitesthez kapcsolódik. Edmond Halley, a későbbi királyi csillagász több évszázadnyi megfigyelést elemezve jutott erre a felismerésre. Kimutatta, hogy az 1531-es, 1607-es és 1682-es visszatérések ugyanannak az üstökösnek az ismétlődő megjelenései voltak, és elsőként határozta meg annak keringési idejét is. Halley azt is felismerte, hogy a Jupiter és a Szaturnusz gravitációs hatása módosítja az üstökös pályáját, amikor az égitest megközelíti e bolygókat. Az 1682-es visszatérést maga Halley is megfigyelte, majd 25 évesen megjósolta az üstökös 1758-as újbóli feltűnését — ezzel örökre beírva nevét a csillagászat történetébe.

Bár Halley maga már nem érte meg az 1758-as visszatérést, a szintén csillagász Johann Georg Palitzsch viszont igen. Ő a jóslatot követve kémelete az eget karácsonykor, végül pedig valóban meglátta az üstököst. Palitzsch volt az első, aki jóslat alapján tudta, hogy látni fogja a jelenséget, bizonyítva Halley feltételezéseit, aki már évtizedekkel korábban megállapította, hogy az üstökösök periodikusak, nem véletlenszerűek, és megjósolhatóak. 

Halley egyébként Isaac Newton gravitációs törvényét használta az előrejelzéshez. Az üstökös visszatérése tehát arra is bizonyíték, hogy Newton törvénye nemcsak a bolygókra, hanem más égitestekre is érvényesek. Érdekes egybeesés, hogy Newton maga is karácsonykor született – legalábbis a Julianus-naptár szerint.

Halley-üstököst legutóbb 1986-ban figyelettük meg. A NASA eleinte szkeptikus volt az üstököshöz küldött küldetéssel kapcsolatban, ám az Európai Űrügynökség Giotto űrszondája fontos információkat közölt róla. Sikerült közelebbről megvizsgálnia az üstökösmagot, feltérképezte összetételét, és először talált bizonyítékot szerves anyag jelenlétére egy üstökösben.

Az IFL Science cikke szerint a következő visszatérés 2061-re várható, ami ráadásul fényesebb és közelebbi lesz, mint az előző. A Halley-üstökös egyébként már megkezdte 40 éves útját a Nap felé, ennek során fog Földünk mellett is elhaladni.