Egy nő nézi magát a tükörben.

Illusztráció.

Ez a mentális gyakorlat megháromszorozhatja a fogyásodat

Ha megtanuljuk szeretni a testünket, megháromszorozhatjuk a fogyási eredményeket – derül ki egy kutatásból.


A szóban forgó vizsgálatban részt vevő fogyókúrázók megtanultak kevésbé aggódni a méretük és súlyuk, valamint mások róluk alkotott véleménye miatt.

Arra is ösztönözték őket, hogy a testük kinézete nem olyan fontos, mint gondolják.

A kutatók megállapítása szerint a jobb testképpel rendelkező emberek automatikusan egészségesebben étkeznek.

A tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a saját testünk gyűlölete az egyik legnagyobb akadálya a fogyásnak.

Köztudott, hogy a túlsúlyos emberek gyakran küzdenek testképzavarral. Ezeknek a problémáknak a leküzdése – különösen a mások véleménye miatt való aggódás – rendkívül jótékony hatással van a fogyásra.

A tanulmányhoz 239 túlsúlyos nő egy éven keresztül követtett egy hétköznapinak mondható diétát és egy edzésprogramot.

A hölgyek fele egy speciális tanfolyamon vett részt, amelynek célja a testképük javítása volt. Ez magában foglalta a fogyás érzelmi vonatkozásaira irányuló foglalkozásokat is. A túlsúlyos emberek egy része ugyanis hajlamos az érzelmi evésre.

Az érzelmi evés azt jelenti, hogy a negatív hangulatok evési rohamokat váltanak ki. Az ilyen esetekben az emberek pusztán azért esznek, hogy jobban érezzék magukat, és nem azért, hogy csillapítsák az éhségüket.

A nőket arra is bátorították, hogy szeressék a testüket, bármilyen méretű és alakú is legyen az.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik javítottak a testképükön, átlagosan 7 százalékot fogytak – több mint háromszor annyit, mint a kontrollcsoport.

Dr. Pedro Teixeira, a tanulmány társszerzője elmondta:

A testkép-problémák nagyon gyakoriak a túlsúlyos és elhízott emberek körében, gyakran vezetnek érzelmi evéshez és merevebb étkezési szokásokhoz, és ezek a problémák akadályozzák a fogyást. Eredményeink szoros összefüggést mutattak a testkép javulása – különösen a mások véleménye miatti szorongás csökkentése – és az étkezési viselkedés pozitív változásai között. Ebből kiindulva úgy gondoljuk, hogy a testhez való egészségesebb viszonyulás megtanulása fontos szempont a fogyás fenntartásában, és minden testsúlykontroll-programban foglalkozni kell vele.

Forrás: PsyBlog

A figyelmetekbe ajánljuk